Pressplay: a Sony és a Vivendi Universal válasza a Napsterre

Vágólapra másolva!
A világ két legnagyobb zenei kiadója szeptemberben indítja útjára közös vállalkozását Pressplay néven. Az online zenei szolgáltatást a Microsoft MSN portálján keresztül lehet majd elérni. A Pressplay konkurenciát támaszt az AOL Time Warner, a Bertelsmann, az EMI Group és a RealNetworks által létrehozott MusicNetnek.
Vágólapra másolva!

Az új vállalkozás 50 százalékban a Sony Music Entertainment, és 50 százalékban a Vivendi Universal tulajdona. A Vivendi olyan előadókkal büszkélkedhet, mint Shaggy és Bon Jovi, míg a Sony Music többek között a Destiny's Childot és Jennifer Lopezt mondhatja magáénak.

A Pressplay egyaránt használni fogja a Microsoft Windows Media formátumát, és az MP3.com technológiáját is, amit a Universal nemrégiben felvásárolt. A zenéket egyelőre csak PC-re lehet majd letölteni, de a Pressplay a későbbiekben mobil eszközökkel is elérhető lesz.

Sok elemző szerint sem a Pressplay, sem a MusicNet nem lesz olyan sikeres, mint amilyen lehetne, amíg nem kínálnak zenét minden nagy kiadótól. A szakemberek szerint a két cég mégsem fog összeolvadni, de néhány éven belül mindkét cég rendelkezik majd minden zenei licenccel.

A két vállalkozás között az lesz a legnagyobb különbség, hogy a Pressplay maga határozza majd meg végfelhasználói árait, míg a MusicNet nagykereskedelmi áron más cégeknek kíván szolgáltatni, akik önállóan dönthetnek az árakról.