A szilícium módosításával tovább növelhető a chipek sebessége

Vágólapra másolva!
Az IBM-nek újabb technológiai áttörést sikerült elérnie a félvezetőgyártás terén, amellyel közel 35 százalékkal gyorsabb processzorokat és más lapkákat lehet majd a jövőben előállítani. A kutatók a szilícium anyagának megváltoztatásával képesek voltak felgyorsítani az elektronok áramlását a félvezetőben.
Vágólapra másolva!

Az IBM szakemberei egy speciális kémiai eljárással úgy módosították a szilícium anyagát, hogy abban az atomok a természetesnél szabályosabban rendeződjenek el, és ezzel lehetőség nyíljon a kristályrács szerkezetének lazítására.

A "szellősebb" szilíciumból kiképzett tranzisztorokban az elektronok kevesebb akadállyal találják magukat szembe. A kutatók állítása szerint az elektronáramlás sebessége a módosított szilíciumban 70 százalékkal növekszik, ami a chipek teljesítményének 30-35 százalékos emelkedéséhez vezet.

A technológiát az IBM június végén, a Kiotóban megrendezésre kerülő VLSI szimpóziumon fogja ismertetni. Bijan Davari, a vállalat mikroelektronikai fejlesztésekért felelős vezetője elmondta, az eljárást elsőként felhasználó lapkák gyártása várhatóan két éven belül, 2003-ban kezdődik meg.