A Compaq megválik az Alpha processzortól

Vágólapra másolva!
Az amerikai számítógépgyártó Compaq erőteljes átszervezést hajt végre, amelynek keretében eladja processzorüzletágát az Intelnek. A döntés egyúttal azt is jelenti, hogy a vállalat által forgalmazott szerverekben az Alpha chipeket az Itanium váltja fel. A cég a jövőben a számítógépek értékesítéséről a hangsúlyt a különféle üzleti szolgáltatásokra helyezi át.
Vágólapra másolva!

A Compaq a lépéssel elsősorban a költségek nagyarányú csökkentését kívánja elérni. A tervek szerint az elkövetkező években 500-600 millió dollárt takarít majd meg a vállalat, miután a komputerpiac tavalyi hanyatlását követően jelentős veszteséget halmozott fel, és ezzel együtt elvesztette vezető pozícióját az asztali PC-k terén.

Az 1990-es évek derekán forgalomba került Alpha processzorok az alkalmazott 64 bites architektúrával úttörőnek számítottak az iparágban. Az új szemlélet és technológia azonban kevés volt az Intel piaci részesedésének letöréséhez, a chipek nem hozták meg a várt sikert a Compaq számára.

A számítógépgyártó az Alpha-részleg eladásával több száz alkalmazottjától válik meg, továbbá átadja a processzor előállításához szükséges technológiát is az Intelnek. A szerverpiacról eltűnő Alpha-chipek helyét a 64 bites Itanium fogja átvenni, a Compaq ugyanis a lapkagyártóval most megkötött megállapodás alapján az Intel processzorait építi szervereibe. A cég katalógusából várhatóan 2004-ben fog eltűnni az utolsó Alphával szerelt szerver.

A vállalat vezetői bejelentették, hogy az átalakulás célja a megtakarításon túlmenően a profilváltás is. A Compaq - hasonlóan nagyobb versenytársaihoz - a jövőben a számítógép-eladások helyett az üzleti szolgáltatásokra kíván koncentrálni. Ennek keretében a cég szervereket, adattároló berendezéseket kínál a vállalkozásoknak, amelyek a hardveregységek megvásárlása mellett teljes körű támogatást kapnak.

Az Alpha processzor eltűnésével az Intel domináns szerephez jut a nagy számítási teljesítménnyel rendelkező számítógépek piacán. Egyedüliként a Sun Microsystems marad, amely csak saját SPARC processzorait építi szervereibe.

[origo]