Mozijegy online: külföldön és itthon is

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A movietickets.com, a moviefon.com és a fandango.com több mint két héttel a Gyűrűk ura premierje előtt megkezdte az online jegyárusítást. Úgy tűnik, a Harry Potter és a bölcsek köve című film kasszasikere után a Tolkien regényéből készült fantasy újra jelentős bevételeket hoz az internetes jegypénztáraknak. Az első Harry Potter-film bemutatója óta eltelt három hétben a Movietickets 4,5 millió dollár értékű jegyet adott el rá, ez azonban még mindig eltörpül a film eddigi több mint 217 millió dolláros összes amerikai bevételtől. Magyarországon a Harry Potter december 13-án, A Gyűrűk ura pedig január első felében debütál.

Itthon jelenleg a Budapest Film három, valamint a Ster Century két mozijában működik internetes jegyrendelési rendszer. A Budapest Film a Corvin, a Puskin és a Mammut mozikba biztosít online helyfoglalást, a cég még 1997-ben indította el a rendszert. A három moziban az internetes részleg mellett élőszavas, SMS-, valamint telefonautomatás jegyrendelés is működik, Kemény Eszter, a vállalat informatikusa elmondta, hogy leginkább az élőszavas és az online rendelés népszerű, az automata- és az SMS-rendszert kevesebben használják.

A Ster Century két mozijában, a Camponában és a Westendben idén július óta működik az online rendelés. Bár a rendszerek használatára vonatkozó számadatokkal sem a Budapest Film, sem a Ster Century nem szolgált, mindkét cég úgy ítéli meg, hogy szolgáltatása népszerű a mozilátogatók körében. Kocs Zsanett, a Ster Century munkatársa szerint a stercentury.hu cím alatt működő honlap látogatóinak mintegy fele használja a jegyrendelési funkciót.

Az internetes foglalási rendszerek online jegyvásárlási szolgáltatásokká történő továbbfejlesztése mindkét vállalat tervei közt szerepel, ezek startja azonban egyelőre még várat magára.

[origo]

Harry Potter a filmvásznon és a neten

Magyarországon a Harry Potter-film