Első fokon a Telnet nyert az NBH-val szemben

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A felperes szerint az Extra elnevezésű ingyenes tárhelyszolgáltatás egyik weboldalán található szöveg és a hivatal épületének fényképe együttesen azt a látszatot keltheti, hogy az NBH hivatalos közleményéről van szó. Ezért arra kérték a bíróságot, hogy a személyiségi jog, illetve a jó hírnév megsértése, valamint a képmással való visszaélés miatt kötelezze a Telnet Rt.-t az oldal levételére, illetve egy közlemény megjelentetésére.

Pataki Árpád bíró elmondta: a bíróság sajátos helyzetben van ebben az ügyben, ugyanis személyiségi jogi vonatkozásban jelenleg nincs speciális jogi szabályozás az internetre nézve. A bíróság nem fogadta el az alperesnek azt az álláspontját, hogy az internetszolgáltató nem felelős az oldalain a felhasználói által elhelyezett tartalomért.

Pataki Árpád közlése szerint a bíróság ezt az alkotmány és a személyiségi jog általános szabályai alapján tudja levezetni, amelyek azt mondják ki, hogy a személyhez fűződő jogokat mindenkinek tiszteletben kell tartania. A bíróság szerint jogszabály hiányában valamiféle önszabályozással vagy az általános szerződési feltételek precízebbé tételével lehet a helyzetet megoldani. A bíróság álláspontja szerint annak alapján, hogy a hivatal fényképe megjelent az ominózus szöveg felett, senki nem gondolhatja vagy feltételezheti azt, hogy az NBH közleményéről lenne szó. A szöveg maga a véleménynyilvánítási szabadság körébe tartozik. Abban nem állítottak valótlant a hivatalról, azt nem tüntették fel hamis színben, és sem képmással való visszaélésről, sem pedig névviselési jog sérelméről sincs szó. A bíróság a felperest a perköltség megfizetésére kötelezte.