Vodafone-lefedettség a kisföldalattin

Vágólapra másolva!
Hazai versenytársaihoz hasonlóan a Vodafone is megkezdte mobil bázisállomásainak telepítését a budapesti metróban. Teljes lefedettség jelenleg a kisföldalattin érhető el, de még az idén telefonálhatnak majd az ügyfelek a másik két vonalon is.
Vágólapra másolva!

A Vodafone Magyarország pénteken bejelentette, június 3-tól a budapesti kisföldalatti (M1 metróvonal) teljes hosszában biztosítja a megszakítás nélküli, mobil hang- és adatátvitelt. A társaság tájékoztatása szerint a kiépített rendszer a vonal minden pontján tökéletes lefedettséget nyújt, s már 3G-kívánalmaknak megfelelően épült. A Vodafone a kisföldalatti mellett a metró 2-es vonalán is megkezdte mobilrendszerének telepítését, amely várhatóan nyár végére biztosít majd teljes lefedettséget. A 3-as metró vonalán a mobilcég ügyfelei év végétől tudják majd használni mobiltelefonjaikat.

A másik két hazai mobilszolgáltató - a T-Mobile és a Pannon GSM - közösen építette ki s indította útjára a tavalyi év elején mindhárom budapesti metróvonalon lefedettséget biztosító rendszereit.