Trackmania kiegészítő ingyen

Vágólapra másolva!
Ingyen tölthetjük le azt a kiegészítőt, melyet a Digital Jesters készített Trackmania című autóversenyes játékukhoz. Az addonban számos újdonsággal találkozhatunk, melyek közül az átláthatóbb kezelőfelületet, az új egyjátékos módot vagy a megnövekedett látótávolságot mindenképpen érdemes kiemelni.
Vágólapra másolva!

Talán a Digital Jesters sem várta, hogy ekkora sikert arat Trackmania című autós programjuk, mely sikerét egyértelműen annak köszönheti, hogy a játékosok saját maguk tervezte és építette pályákon száguldozhatnak. Ez a siker ösztönözte arra a fejlesztőket, hogy elkészítsék az első hivatalos kiegészítőt, melyet nemes egyszerűséggel csak Power Up!-nak neveztek el. Az addonban olyan újdonságokkal találkozhatunk, mint új egy-, illetve többjátékos lehetőségek, kézre illőbb kezelőfelület, kiterjesztett látótávolság a versenyek alatt, új, beépíthető pályaelemek, valamint egy komplett stúdió, melyben kedvünkre szerkesztgethetjük a visszajátszásokat, melyet pályán elkövetett garázda tetteinket örökítették meg. A kiegészítő mellett egy demóval is gazdagabbak lehetünk, melyben e fent felsorolt újdonságok mellett még hat új többjátékos versenypálya is elfért.