Nem maradunk le a Spartanról

Vágólapra másolva!
Nem kell megijedniük az európai játékosoknak, hogy lemaradnak a Slitherine stratégiai programjáról, a Spartanról. Az ókori Spárta történelme köré épülő program a következő év márciusa felé érkezik meg az európai üzletekbe a Just Play jóvoltából.
Vágólapra másolva!

Mint azt a címe alapján is kitalálhatjuk, elsősorban a legendás spártaiak kerülnek reflektorfénybe a brit Slitherine stratégiai játékában, a Spartanban. Azonban nem a lakedaimoniak - ezt jelképezte a lambda a spártai hopliták pajzsán - lesz az egyetlen választható nép, hanem mellettük további száz városállam és egyéb nép seregét vezethtejük győzelemre. A rettegett hopliták mellett még mintegy negyven különféle egységből építhetjük seregeinket, melyek közt ostromgépek is helyet kaptak. A program a következő év márciusára készülhet el a Slitherine-nél, és már az is ismeretes, hogy Európa országaiba a Just Play jóvoltából fog eljutni.
A játék szigorúan vett stratégia, számos extrával, melyek közül leginkább a diplomácia emelhető ki. Az első képek nem adnak túl nagy betekintést a Spartan vizuális világába, kicsit aggódom, hogy nem erőltették meg magukat a grafikusok a tulajdonképpen még alig ismert angol fejlesztő csapatban.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy amióta a Microsoft magasra tette a lécet stratégia témakörben elég sok új fejlesztésre fanyalogva néznek a teszterek. Korábban örültünk a minimál grafikának és lebilincselő stratégiai kihívásnak. Lehet, hogy nem is fejlesztőkkel van gond, hanem mi lettünk elkényeztetve?