Savage Linuxra is

Vágólapra másolva!
Az S2 Games és az iGames Publishing bejelentette, hogy a windowsos mellett linuxos változatban is napvilágra kerül Savage című hibrid játékuk.
Vágólapra másolva!

Egyelőre még nem túl gyakori jelenség, hogy Linux operációs rendszere is megjelenjenek játékok, de azért egyre többször találkozunk Linuxos átiratokkal. A következő program, mely erre a rendszerre is megjelenik, az S2 programja, a Savage lehet. A Linux változatért nem kell külön elmennünk a boltba, mivel egyazon CD-n kap helyet a Windows alatt üzemelő változattal.

A Savage kategóriájában is egy meglehetősen egyedi játék, mivel eleddig nem látott módon elegyíti a valósidejű stratégiát az FPS-ekkel. Többjátékos módban egy játékos vállalja magára a parancsnok szerepét, de az általa RTS módra irányított egységeket nem az MI, hanem játékostársai vezérlik.