Vágólapra másolva!
A regisztrált felhasználók ingyenesen tölthetik le a Galactic Civilizations készülő kiegészítőjét, melybe a Stardock olyan újításokat csomagolt be, melyek a játékosok visszajelzéseit tükrözik.
Vágólapra másolva!

Nem igazán nyerte el a stratégák tetszését a Master of Orion harmadik része, így a Stardock Galactic Civilizationje elé még nagyobb várakozással tekintettek a műfaj rajongói. A remények azonban hiúnak bizonyultak, mivel a GalCiv sem aratott akkora sikert, min azt mind a fejlesztők, mind a játékosok várták.

A csorbát némileg kiköszörülendő, a fejlesztők egy ingyenes addon megjelentetését tervezik, melybe olyan elemek kerülnek, melyeket a játékosok hiányoltak, vagy kifogásoltak ez eredeti játékban. Az egyik ilyen újítás, hogy most már a legtöbb képernyőről el tudjuk érni bármelyik másikat, a technológiák áttekintéséhez pedig már nem kell új ablakot nyitnunk. A hajók navigálását segítik a waypointok, az okosabb MI pedig a játék minden elemére kihat. Még egy apró figyelmesség, hogy a kiegészítőt e regisztrált felhasználók ingyenesen tölthetik majd le.