Az amerikai védelmi minisztérium keddi bejelentése szerint a Cray, az IBM és a Sun összesen 146 millió dolláros állami támogatást kap, a három cég az összeget szuperszámítógépes fejlesztésekre használhatja fel. A minisztérium berkein belül működő high-tech szerv, a DARPA által nyújtott támogatás célja, hogy a katonai-védelmi célokra is használható nagy kapacitású szupergépek fejlődése töretlen maradjon.
A döntés egyik motivációja, hogy a szuperszámítógépeket számítási kapacitás szerint értékelő Top500 listát a tavalyi év óta a japán NEC cég által épített monstrum, az Earth Simulator vezeti. A legfrissebb - júniusra datált - Top500 tanúsága szerint a gép teljesítménye többszörösen meghaladja a dobogó második és harmadik helyezettjéét. Utóbbi gépek egyébként már az Egyesült Államokban találhatók, mint ahogy a világ legerősebb tíz gépéből hét: az elsők közé az amerikaiak mellé mindössze két japán és egy francia számítógép volt képes bekerülni.
A DARPA támogatásából 53,3 millió dollár az IBM-hez jut, 49,7, illetve 43,1 millió pedig a Sun, illetve a Cray fejlesztéseit segíti. A támogatás a nagy múltú védelmi ügynökség által kidolgozott, 2009-ig szóló, három fázisú szupergép-fejlesztési koncepciójának második szakaszát alapozza meg.