RCT 2 addon a láthatáron

Vágólapra másolva!
Egyelőre még nem tudni mikorra készül el, de már fejlesztés alatt áll Chris Sawyer legújabb remekművének, a RollerCoaster Tycoon második részének kiegészítője, a Wacky World című addon.
Vágólapra másolva!

Nem mindenki fogadta egyértelmű lelkesedéssel Chris Sawyer Rollercoaster Tycoon 2-jét, mondván a grafika mit sem változott az első részhez képest. Ennek ellenére a fanatikus vidámpark építők körében nagy sikert aratott a program, melyhez valamikor a közeljövőben egy hivatalos kiegészítő is napvilágot fog látni. A Wacky Worlds című addonban valamennyi kontinensen, még az Antarktiszon is építhetünk vidámparkot, melyekbe látványosságként akár az Eiffel-tornyot, a Big Bent, vagy akár a kínai nagy falat is elhelyezhetjük. A helyszínek mellett tizenhét új küldetés, és nem kevesebb, mint ötven új játék várja a menedzsereket.