Merevlemezes tippek és trükkök 2.

Cikksorozatunk második részében újabb tippek találhatók a merevelemezek élettartamának meghosszabbítása, néhány jól álcázott csapda elkerülése és némi extra tárolókapacitás kisajtolásának érdekében.

Előző cikkünkben már tisztáztuk, hogy a winchesterek belsejében - egy népszerű tévhittel ellentétben - nincs vákuum, csak olyan környezet, amelyből megpróbálták kiszűrni a szennyeződéseket. Sok meghajtón még lélegzőnyílást is találunk. Ezt nem szabad lefedni, mert extrém esetben nem jut be elég levegő ahhoz, hogy kialakulhasson az a bizonyos légpárna, amelyen a fejek utaznak, és a merevlemez idő előtt tönkremegy. Sok hazai forgalmazó pici matricákat ragaszt minden általa eladott termékre, hogy ily módon egyszerűen azonosíthassa a garanciális reklamációk során a beszerzési forrást, illetve a beszerzés idejét. Láttam már olyat, hogy ezt az ominózus kis címkét pontosan az említett lélegzőnyílásra ragasztották. Valószínűleg a gyártók is szembesültek ezzel a problémával, mert például az IBM meghajtóknál - amelyeknek pont felfelé esik a "szipoltyúja" - már egy feltűnő nyíllal és felirattal hívják fel a figyelmet erre az apróságra. Arra is érdemes odafigyelni, hogy fiókba vagy külső házba szerelve maradjon elég hely a meghajtó és "börtöne" között a levegővételre.

Hová tűnt az üres hely?

Amint azt tudjuk, a merevlemez az az eszköz, amelyet adataink tárolására terveztek. Az viszont már operációs rendszerenként eltérő, hogy az adatok milyen logikai struktúra szerint helyezkednek el a meghajtón. A Windows 95, 98, de még a Windows XP felhasználói is - a korábbi Microsoft operációs rendszerekről már nem is beszélve - szembesülhetnek azzal a problémával, hogy a merevlemezükön még bőségesen kellene üres helynek lennie, az operációs rendszer meg is adja ennek a szabad helynek a méretét, de amikor adatot kívánnak felírni ide, mégis egy, "a merevlemez megtelt" üzenetet kapnak. Hogy lehet ez? Már a probléma megértéséhez is egy kicsit bele kell merülnünk a technikai részletekbe. Ha egy új merevlemezt kibontunk a csomagolásából, beszereljük gépünkbe, felismertetjük a BIOS-szal, akkor a következő teendőnk a particionálás. Ez egészen pontosan annyit tesz, hogy a rendelkezésünkre álló kapacitást a nekünk tetsző módon felosztjuk. Ezt akkor is el kell végeznünk, hogyha az egész meghajtót egy összefüggő darabban szeretnénk használni. Ezután következik a formázás művelete.

Tipp: Kell nekem merevlemezhűtő?

Nagyon sokféle merevlemez-hűtő szerkezetet kínálnak a kereskedelemben. A leggyakoribbak az 5,25 collos meghajtó helyére beépíthető bölcsők, amelyek ventilátoraikkal a gép előlapja felől szívják be a hidegebb külső levegőt, és a mögöttük megbúvó meghajtókra fújják azt. Ezenkívül léteznek olyan megoldások is, amelyeket a merevlemezek alá kell beépíteni, és a gépben lévő belső levegőt terelik a merevlemezre.

Normális esetben nincs szükségünk ilyen varázstárgyakra. Persze kérdés, hogy mi számít "normális esetnek". Nos egy olyan gép, amelyben csak egy merevlemez van, nincs telepakolva kártyákkal, a szalagkábelek szépen vannak elvezetve, tehát jól áramlik a levegő benne. Azt is fontos tudni, hogy az a bölcső, amelybe beépítjük a merevlemezt, maga is hűtőfelület. Mivel a meghajtó fémrészeivel érintkezik ez a jókora, fémlemezből hajtogatott szerkezet, hűtőbordaként is funkcionál, és sok hőt elvezet attól. Kiegészítő ventilátorokra csak akkor lesz szükségünk, hogyha nagyon sok minden van a gépünkben, több meghajtót zsúfoltunk össze szűk helyre, azaz nem tud kellőképpen áramolni benne a levegő. Ha ilyen extra hűtéseket szerelünk be, akkor ügyeljünk arra, hogy ne rontsuk el vele a ház levegőáramlását.

Nem is gondolnánk, milyen jelentősen befolyásolhatja a partíciók méretét és típusát a merevlemez adatolvasási és -írási sebessége, illetve hogy milyen hatékonyan tudjuk kihasználni a rendelkezésünkre álló helyet. Lássuk csak, hogy megy ez a Win9x-ek, a Windows 2000 és a Windows XP esetében! A fájlallokációs vagy állománykiosztási táblázat (angol nevén: FAT) tárolja az információt a merevlemezünkön hozzáférhető blokkokról vagy fürtökről (cluster). (Lásd később.) Ismét egy képszerűbb hasonlattal élve: olyan, mint a könyvtári kartoték, amely a könyvek elérhetőségi helyét tartja nyilván. A fenti operációs rendszerek esetében három különböző FAT-változat jöhet szóba, amelyek tulajdonképpen a méretükben különböznek egymástól. A particionálásra használt rendszersegédprogram - a Win9x-ek esetében az FDISK nevű külső DOS-parancs, illetve a Windows 2000/XP esetében a telepítő rákérdez az állományrendszer típusára telepítéskor - rendszerint helyesen határozza meg a FAT típusát annak függvényében, hogy milyen tárolóegységet használunk, illetve választani is enged a különböző típusok között. Melyek lehetnek ezek?