Westel és MTI: közös MMS fejlesztés

Vágólapra másolva!
A Westel 2 millió forinttal és MMS készülékekkel támogatja azt a kutatási és fejlesztési projektet, melynek keretében az MTI az MMS-re épülő új tartalomszolgáltatási lehetőségeket vizsgál meg és alakít ki. Az együttműködésről szóló megállapodást Sugár András, a Westel vezérigazgatója és Dorogi Sándor, az MTI elnöke írta alá június 18-án.
Vágólapra másolva!

Sugár András az eseményen elmondta: ahogy a Westel a világon elsőként vezette be a kereskedelmi MMS szolgáltatást, és élen kíván járni az ipari alkalmazás elindítása terén is. Az MTI-vel megkötött együttműködés a Westel stratégiájába illeszkedik, amely szerint az MMS igazi sikeréhez gazdag tartalmat is kell kínálni a szolgáltatás révén.

A vezérigazgató azt nyilatkozta, hogy jelenleg napi 40-50 darabot adnak el a Sony Ericsson t68i készülékéből, ami jelenleg az egyetlen MMS-képes telefon a világon. A tuladonosok mintegy fele küld vele képeket egymásnak, a túlnyomó többségük pedig igénybe veszi a Westel mindkét képes tartalomszolgáltatását, a GO és a foci magazinok MMS változatát.

Dorogi Sándor szerint az MTI már konkrét ötletekkel rendelkezik, amelyeket a kutatás során ki szeretne próbálni. A Távirati Iroda elnöke egyelőre nem árulta el, mik ezek a tervek, mint ahogy azt sem, hogy a végül bevezetésre kerülő szolgáltatásokkal a sajtót vagy a magánembereket fogják majd kiszolgálni. Egyelőre minden lehetőséget nyitva hagynak - mondta.

Dorogi úgy érzi, az MMS készülékek már jelenlegi formájukban is alkalmasak hírügynökségi munkára, de a projektnek az is célja, hogy más eszköz-kombinációkat is kipróbáljanak, beleértve a palmtop-kamera-telefon összekapcsolást, és az év során megjelenő újabb MMS telefonokat.

Az MTI elnöke elmondta: cége nagy lendülettel halad a XXI. századi technika alkalmazás felé: az elmúlt 3 évben 1,1 milliárd forintot költöttek informatikai rendszerének modernizálására. Többek között ennek köszönhető, hogy a hírügynökség már az internetes is képes multimédiás tartalomszolgáltatásra, és hogy olyan archívumot sikerült megjelentetniük CD-n, amely Dorogi szerint nemzetközi porondon is megállná a helyét.

Korábban:
MMS: magyar sikerből nemzetközi példa