Terabájtos mágnesszalag az IBM-től

Vágólapra másolva!
A mágnesszalagos tárolás feltalálásának ötvenedik évfordulóján a vállalat 1 terabájt kapacitású szalagkazetta kifejlesztéséről számol be.
Vágólapra másolva!

Az IBM bejelentette, hogy 1 terabájt (TB) mennyiségű adatot sikerült rögzítenie egyetlen lineáris szalagkazettára, ami több mint tízszeresen múlja felül a napjainkban megvásárolható lineáris szalagkazetták kapacitását. Egy terabájtnyi adat megfelel annak, mintha 16 napig folyamatosan DVD filmet játszanánk le, illetve 8000-szerese az emberi agy által egy életen át felhalmozott információnak.

Adattárolás 50 évvel ezelőtt...

A bejelentés éppen ötven évvel azután hangzott el, hogy az IBM feltalálta a mágnesszalagos tárolást, amely új korszakot nyitott az információfeldolgozásban. A vállalat 1952 májusában mutatta be a Model 726 szalagos meghajtót, amelyre összesen 1,4 megabájt adat fért rá (vagyis egy mai hajlékonylemez tartama).

A 3M által kifejlesztett speciális adathordozóval ellátott szalag egy harminc centiméteres átmérőjű filmorsóra volt felcsévélve. A 3M szalagokkal foglalkozó csoportjából lett később az Imation nevű vállalat, amely azóta is a szalagos termékek első számú szállítói közé tartozik.

...és napjainkban

Az 1 TB-os szalag fejlesztése 2001 áprilisa óta zajlik az IBM San José-i Almaden Kutatóközpontjában, valamint az IBM San Joséban, Tucsonban és Yamatóban (Japán) található laboratóriumaiban. A szintén a szalagos termékek első számú szállítói közé tartozó FujiFilm biztosította a fejlesztéshez szükséges korszerű szalagos adathordozót. 2002. április 5-én került sor a nagy eseményre, amikor első alkalommal sikerült 1 TB adatot írni egy lineáris szalagra, amely egy 3590-es formájú kazettában volt elhelyezve. Ez még mindig elég kicsi ahhoz, hogy elférjen egy zakózsebben, de ráfér 1 TB adat, vagyis több mint 1500 darab CD tartalmának tárolására alkalmas. Az 1 TB-os szalagmeghajtóhoz vezető tervek között szerepel egy olyan vállalati kategóriás szalagmeghajtó-család piacra hozatala, amelyben 200 GB-ostól a most demonstrált 1 TB-osig terjedő kapacitású kazettákat foglal magában.

A Giga Information Group szerint háromévente megduplázódik a tárolt adatok mennyisége. A komoly tárolási igényeket támasztó nagy- és középvállalatok körében terjedőben van a tárolókörnyezet konszolidációja, ebből fakadóan nőni fog a nagy mennyiségű adat kis helyen való tárolhatóságának jelentősége.

A technológia

Az olyan IBM kutatási és fejlesztési eredmények, mint az olvasási és írási integritást javító síktekercses (flat lap) magnetorezisztív fej; a változtatható és nagy sávsűrűséget eredményező, nagyfelbontású, idő alapú sávkövető szervo szalagtovábbítás, illetve a PRML (Partial Response Maximum Likelihood, maximális valószínűség részleges válasz alapján) csatornatechnológia IBM általi lineáris szalagos megvalósítása (amely a lineáris sűrűséget, ebből következően az adatátviteli sebességet növeli) teszi lehetővé egy terabájt adat egyetlen, tíz centiméter széles, tizenhárom centiméter hosszú és két és fél centiméter vastag kazettán való tárolását. Az IBM szabadalmaztatott, felületvezérelt szalagvezetési eljárása optimális szalagkezelést tesz lehetővé szélvezetők nélkül (ez utóbbiak esetleg károsíthatják a szalagot). A FujiFilm által biztosított szuperapró részecskés adathordozó anyagok is kulcsfontosságú részét alkotják az IBM 1 TB-os lineáris szalagos technológiájának.

A fenti technológiák IBM általi integrációjából keletkező 1 TB-os kazettában több mint 900 megabit adat van rögzítve az adathordozó egy négyzetcolljára, ami jelentősen felülmúlja napjaink minden lineáris szalagmeghajtójának adatsűrűségét, mindazonáltal jócskán alatta marad még a mágneses adatrögzítés elméleti korlátainak.