Itanium: túlságosan sok a 64 bit

Vágólapra másolva!
Az Intel jelenleg egy olyan megoldáson dolgozik, mely lehetővé tenné egy 64 bites processzoron a 32 bites alkalmazások teljes értékű futtatását.
Vágólapra másolva!

A hírt egy korábban az Intelnél dolgozó szakember közölte a Mercury News hasábjain. Ashok Kumar nem tudott részletekkel szolgálni sem az új Itanium-verzió megjelenésének időpontjáról, sem a technikai megoldásról. Bár egyelőre az Intel sem közölt ilyen jellegű információkat, a vállalat képviselője elmondta, hogy a Itaniumok nem túl átütő piaci fogadtatásának orvoslására "készen állnak a B-tervek".

A szerverekbe és munkaállomásokba szánt Intel Itanium processzorok 2001 májusában kerültek piacra. Az Itaniumok - szakítva a 32 bites architektúrával - már 64 bites adatfeldolgozási rendszeren alapulnak. A 64 bites processzorok sikerét nagy mértékben visszafogja az alkalmazások hiánya, lévén, hogy a 32 bites környezetre fejlesztett szoftverek nem igazán kedvelik ezt a hardvert. Bár az Itaniumok képesek a jelenleg elterjedt szoftverek futtatására, az ezek használata során nyújtott teljesítményük távol áll az optimálistól.

Az IT-ipar vezetői közül már 2001 őszén többen megkérdőjelezték az Itaniumok sikerét: először a Dell alelnöke értékelte nullára a fogyasztói érdeklődést, majd több számítógépgyártó jelezte az Intel felé, hogy szerencsésnek tartaná egy 32 és 64 biten is működő új verzió érkezését. Ez annál is inkább a vállalat érdekében áll, mert az AMD az idei évben szándékozik piacra dobni Hammer processzorait, melyek már 64 bites architektúrával érkeznek, ugyanakkor "visszafelé" kompatibilisek a 32 bites alkalmazásokkal.

Az x86-64 architektúra felé történő esetleges visszahajlást megelőzi az Itanium következő generációjának, a McKinley névvel illetett processzorok idei megjelenése. Az Intel reményei szerint a McKinley modellek - melyek a jelenlegi Merced alapú Itaniumoknál jóval olcsóbban kerülnek piacra - meghozhatják a várva várt sikert, így 2002 második felében és még inkább 2003-ban teret nyerhet az Itanium.

Korábban:

Május végén jelenik meg az Intel 64 bites processzora

Új BIOS az Itaniumhoz

Megkezdődött a 64 bites Windows tesztje