Disznófej, nagy úr

disznó
Vágólapra másolva!
Sokan nem bírják a fej látványát, pedig sokkal jobb ízt ad, mint a vizes csirkemell. Aki még nem evett ilyet, egyszer próbálja ki, hogy megtudja, mit imádunk olyan sokan az eredeti, lassan főzött, majd roláddá tekert disznófejben.
Vágólapra másolva!
Nagyapám szerint csak az undorodik a disznófejtől, aki magára ismer benne. Sarkosan fogalmazott az öreg... Forrás: Zirig Árpád

Sok hentes már nem tartja a fejet készleten, de ha szólunk, a legtöbb másnapra szívesen megrendeli. Félbevágva kapjuk, agyvelő nélkül. Az is remek csemege, ugye, nem csak mi imádjuk?

Kék a szeme, de már csak a segítségünkkel tud kacsintani Forrás: Zirig Árpád

A szem a frissesség tükre, ha fényes, megmutatja, hogy nem megmaradt vackot akarnak ránk sózni.

Nem a vasrácsot ropogtatta, jók a fogai Forrás: Zirig Árpád

A fogai elég jó állapotúak, szokott ennél feketébb is lenni.

Én a gyerekeknek pedagógiai céllal mindig megmutatom, hogy lám, ez se mosott fogat, meg is feketedett.

Érzékletes példa, de hál' istennek a kölykök sem finnyásak.

Jobb, ha nem maradnak rajta Forrás: Zirig Árpád

Meg ne mondjuk a kedves feleségüknek, hogy az ő szemöldökcsipeszével húzkodtuk ki a kandikáló pofaszőröket. Pepecs munka, de érdemes megcsinálni, hogy később ne a szánkból kelljen kiszedegetni.

Kell még bele bors és fokhagyma Forrás: Zirig Árpád

A fűszerezés nálunk pont olyan, ahogy azt a hentes-füstölőmester nagyapám csinálta:

szemes bors, só, zellerkockák, tárkony, majoránna, hagyma, rengeteg fokhagyma.

A sótól nem kell félni, elég sokat felvesz a víz miatt. Ha kevés kerül bele, nincs pánik: a rolád feltekerése előtt még utósózhatjuk.

Kivárjuk, bár soká tart Forrás: Zirig Árpád

Akkora fazékba tegyük, hogy ellepje, majd kis tűzön, 2-3-as fokozaton, gyöngyöző vízbe annyi ideig főzzük, hogy a fejhúsok bökésre leessenek a koponyacsontról. Ehhez nagyjából 3-3,5 óra kell. Nagyon óvatosan vegyük ki, mert széteshet, és

könnyen leforrázzuk magunkat,

vagy még rosszabb, le is ejthetjük a kincset érő alapanyagot.

Megfőtt a szeme is Forrás: Zirig Árpád

Minden húst és bőrt szedegessünk le, semmit ne hagyjunk a csontokon!

Ne hagyjunk húst a kutyának Forrás: Zirig Árpád

Egy tányérban összegyűjtjük, majd nagyobb méretű, szélesebb csomagolófóliából két-három réteget a munkapultra terítünk.

Előnyös profilja van Forrás: Zirig Árpád

A koponyacsont jó játék a kutyának, napokig boldogan babusgatja a kertben.

Ennyi jött le fél fejről Forrás: Zirig Árpád

A bőrökkel lefelé ráhalmozzuk, majd paprikával megszórjuk. Egy ideális világban mindenkinek van saját termelője, akiben bízik.

A kedvenc paprikám Forrás: Zirig Árpád

Én egy barátom révén a sükösdi Petiét használom, abból is

a legjobbat, amit csak közeli ismerősöknek ad

- nem tudok róla többet, csak annyit, hogy szobafestő, de a paprikájáért térden állva csúsznának a sztárséfek.

Szorosan, alaposan Forrás: Zirig Árpád

Feltekerjük,

ügyelve a két végére, hogy ne hulljanak ki a darabok.

Amikor kész, megnyomkodjuk, majd a lehető legszorosabban újabb réteg fóliákba tekerjük.

Másnap vághatjuk Forrás: Zirig Árpád

Tudom, a legnehezebb a várakozás, de kell 24 óra, hogy a bőrben levő kollagén gyönyörűen megfogja. Ha jól csináltuk, tökéletesen összeáll, szeletelhető és szerethető lesz. A legjobb, ami a disznófejjel csak történhet.

Bónusztipp

Ha van hely a fagyasztóban, a főzőléből érdemes eltenni, nagyon jól jön, ha egy gyors krémlevest vagy rapid pörköltkét akarunk rittyenteni!