Hogyan hódította meg a világot az olasz konyha?

pizza, olasz
Vágólapra másolva!
Mindenki ismeri a pizzát, a spagettit, és a makarónit (hogy ennek milyen változatát, azt most hagyjuk) – olyan ételek ezek, amiket a világ bármelyik pontján készítenek jobban-rosszabbul. Az olasz konyha ugyanis a világ szinte minden pontján komoly népszerűségre tett szert, elterjedtségében talán csak a kínai vetekedhet vele (de inkább az sem). Hazánkban is ez a legnépszerűbb, legtöbbet majmolt nemzeti gasztronómia, ennek okai nemzetköziek.
Vágólapra másolva!

Margherita tepsiben Forrás: Táfelspicc

Pizzába sütött honvágy

Gianni Annoni, a Trattoria Pommo D’oro olasz étterem alapítója az olaszok erős hagyományszeretetében, és az evéshez való bensőséges viszonyukban látja az okát annak, hogy olyan sok helyen el tudták terjeszteni jellegzetes fogásaikat. „Az olaszok életében mindig is kitüntetett szerepet játszott a gasztronómiai kultúra. Szeretünk asztalnál ülni, enni, inni, énekelni. És amikor utaztunk, mindig vittük magunkkal a kaját. Mert az volt az, ami összetartott bennünket, összehozott minket az asztaloknál. Az olyan matriarchális kultúrákban, mint az olasz is, az evés mindig az anyához, a nőkhöz kapcsolódik, a honvágyat csökkenteni éppen ezért szeretjük hazai ízekkel, ételekkel. Az első dolog amit csináltam, amikor megérkeztem Magyarországra: főztem az első magyar és itt élő külföldi barátaimnak. Az étel az együtt evés segít a kapcsolatteremtésben és kommunikációban, mi pedig rettenetesen szeretünk kommunikálni. A hagyományhoz való erős kötődés miatt lehet az, hogy egy olasz nem tud meglenni az otthoni ízek nélkül. Amikor én idejöttem, nekem kellett az olasz kávé, az olasz tészta. És idehoztam.” – mondja.

Az ízek mellett a hagyományokhoz való kapcsolódást segítik az evést övező rítusok is, illetve a jó hangulat – mondja Gianni. „Egy olasz ebédnek vagy vacsorának megvan a komoly etikettje, kinek kell szervíroznia, kinek kell a bort töltenie. Ezek a matriarchális családból erednek. Ezeknek a nagy evéseknek megvolt az a hatása is, hogy aki kívülállóként tapasztalta azt a hangulatot, ami egy olasz vacsoraasztalnál van, azt a harmóniát, az sokszor megpróbálta reprodukálni.”

A jó hangulatú ebédekből és vacsorákból így lett akaratlanul gasztronómiai exportcikk, az olasz konyha sikerét pedig további tényezők szavatolták. Molnár B. Tamás szerint ez az elképesztő népszerűség két dolognak tudható be. Az egyik a kiváló ár/érték arány, amivel gyakorlatilag csak a távol keleti konyhák vehetik fel a versenyt. A másik, hogy „az olasz konyha régiótól függetlenül mindenki számára érvényes alapigazságokat fogalmaz meg. Olyanokat, mint a jó kenyér, a jó tészta, jó ízű paradicsom, nagyszerű sajtok.” További komoly fegyvertény az egyszerűség és a változatosság. Ha megnézünk más európai konyhákat, mint például a spanyol vagy a francia, azok már egy fokkal bonyolultabbak az olasznál.” – mondja Molnár B.

Spaghetti alle vongole Forrás: Táfelspicc

Egyszerűen jó

Az olasz konyha legnépszerűbb, és legismertebb fogásai, mint például a pizza, vagy valamelyik pasta döbbenetesen egyszerű étel, három-négy alapanyag kell hozzá, és nem is nagyon lehet elrontani. „Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy ha valakinek van jó parmezánja, mozzarellája, jó olívaolaja paradicsoma, és szerez valahonnan jó tésztát (vagy jó lisztet, amiből aztán jó tésztát gyúrhat), már több fogást is el tud készíteni, és nyithat egy olasz kifőzdét.” - mondja Molnár B.

Ennek a népszerűségnek és egyszerűségnek természetesen meglett a böjtje is. Mivel az olasz bevándorlók által kóstolt ételeket megismerte a befogadó ország közönsége, de a mögötte fekvő filozófiát nem, vagy nem mindig, az olasz konyha számos helyen olyan változásokon ment keresztül, ami után már csak távolról (vagy még onnan sem) emlékeztet az eredeti, friss anyagokból, egyszerűen, odafigyelve készített, nem hivalkodóan fűszerezett fogásokra.

Miért a piros?

Az Egyesült Államokban a 19-20. században bevándorló dél-itáliaiak nyomán terjedt el például az a sztereotípia, hogy az olasz konyhában a paradicsomos, vörös szószok a legjellemzőbbek – ez a déli régiókra jellemző változat lett aztán sokak fejében „az” olasz konyha. Arról nem is beszélve, hogy sok helyen korántsem fordítanak annyi gondot az alapanyagok kiválasztására, azok minőségére, mint az szükséges lenne (és amit Olaszországban adottnak vesznek) – márpedig ezzel az olasz fogások mögötti filozófia egyik legfontosabb pillérét hagyják figyelmen kívül.

Margherita alapanyagok Forrás: Táfelspicc

Ha közepes, vagy rossz mozzarellából, vizes paradicsomból, vastag, túlkelesztett tésztából készültek volta az eredeti margherita pizzák, hazájában sem tudott volna két saroknál tovább terjedni.