Így tároljuk az almát, hogy tovább friss maradjon

Vágólapra másolva!
A többség vásárláskor igyekszik a legérettebb gyümölcsöt a kosarába rakni, azonban sokszor mégse sikerül időben elfogyasztanunk, és azon kapjuk magunkat, hogy az alma rothadásnak indult. Azonban van egy "ősi" módszer, amellyel sokkal több ideig sikerülhet frissen tartanunk az almát.
Vágólapra másolva!

Kiderült, hogy már az 1700-as években is tudták a tökéletes trükköt arra, hogyan tartsák frissen az almát, csak időközben ezt valahogy elfelejtettük. Egy nő azonban megosztotta a titkot a YouTube-on, amivel állítása szerint az alma hónapokig lédús és ropogós marad.

Ez a legmegfelelőbb módja annak, hogy egészséges ételeket tartsunk meg tartósítás, kiszárítás vagy hűtés nélkül - írják a videó leírásában.

Azonban van egy fontos kritérium is, ahhoz, hogy mindez működjön: „tökéletes” almára lesz szükségünk – nem lehetnek rajta ütődések, vágások, rovarok által okozott károk, és még a szárának is épnek kell lennie.

A titok annyi, hogy száraz, de levegőző anyagba kell csomagolni, például fűrészporba, száraz homokba vagy újságpapírba, majd hűvös, száraz helyen kell tárolni, minden esetben távol a burgonyától, ugyanis a krumpli olyan gázt termel, ami tönkre teszi az almát.

almák, gyümölcsös, alma
Almafa. Fotó: Pixabay

A Mirror szerint ez a módszer a friss almával működik a legjobban, olyannal, amit vegyszermentes gyümölcsösből szedtünk.