Így készül a csülkös körömpörkölt – a hagyományos, magyar konyha rajongóinak kedvence

KÖRÖMPÖRKÖLT CSÜLÖKKEL
KÖRÖMPÖRKÖLT CSÜLÖKKEL
Vágólapra másolva!
Szinte minden háztartásban legalább havonta felmerül egy-egy tartalmas pörkölt elkészítésének az ötlete, mint hétvégi főfogás. Ezúttal főként a múltszázadi gasztronómia kedvelőinek szeretnénk a kedvükben járni a csülkös körömpörkölt ínycsiklandó receptjével.
Vágólapra másolva!

A körömpörkölt mellé krumpli és házi savanyúság dukál. Olyan fogás ez, ami után szinte rögtön ledől az ember a kanapéra és jólesik kicsit sziesztázni. A körömpörkölt igazán retró étel, nem véletlenül idézi sokak számára az édes gyerekkor ízeit, hiszen a legjobban a szüleink és nagymamáink készítették ezt a magyaros fogást. 

A körömpörkölt már önmagában is tartalmas és laktató fogás, de még különlegesebb lehet, ha egy kis csülköt is teszünk bele. 

A sertésköröm ma már nem olyan népszerű alapanyag, mint volt egykoron, de henteseknél, sőt egyes élelmiszerboltok húspultjainál a mai napig beszerezhető. Nem is kell belőle sok, csak pár darab és máris mennyei étel kerülhet a család asztalára. 

KÖRÖMPÖRKÖLT CSÜLÖKKEL
A körömpörkölt mellé krumpli és házi savanyúság dukál.
Fotó: Vidék íze magazin

Íme a recept:

Csülkös körömpörkölt

Hozzávalók:

  • 1 db kisebb csülök
  • 2-3 db sertésköröm
  • 3 db nagy vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 db paradicsom
  • 1 db paprika
  • 1-2 db babérlevél
  • őrölt kömény
  • őrölt pirospaprika
  • bors
  • zsiradék

Elkészítés:

  1. Pár evőkanálnyi zsiradékon, fedő alatt üvegesre pároljuk a felaprított, sózott vöröshagymát. Ha szükséges, kis vizet is adhatunk hozzá, hogy teljesen megpuhuljon. Amikor visszasült a zsírjára, rászórjuk a zúzott fokhagymát, fél percig pirítjuk kevergetve. Levesszük a tűzről, meghintjük az őrölt pirospaprikával, jól elkeverjük, és adunk hozzá kevés vizet.
  2. Beletesszük a feldarabolt körmöt. Fűszerezzük őrölt köménnyel, pici sóval, borssal, rádobjuk a babérlevelet, és fedő alatt, kis lángon főzzük, közben mindig pótoljuk az elfőtt folyadékot.
  3. Körülbelül háromnegyed óra múlva hozzátesszük a felkockázott csülköt is, belekockázzuk a paradicsomot és a paprikát, adunk hozzá még egy kis vizet, és együtt készre főzzük.
  4. Ha már annyira puha, hogy ki lehet húzni a csontot a körömből, akkor levehetjük a lángról. A babérlevelet kidobjuk. Főtt krumpli vagy friss kenyér és savanyúság illik mellé.

Ha egyéb hagyományos receptekre is kíváncsi, keresse fel a Mindmegette oldalát!