Ezzel a módszerrel akár 15 napig friss marad a banán

banán, friss-túlérett
Vágólapra másolva!
A legtöbb esetben ha banánt veszünk, az napokon belül ehetetlen lesz. Azonban van egy módszer amivel akár 15 napig is frissen tartható a gyümölcs, nem barnul meg és még pépes sem lesz. Mutatjuk!
Vágólapra másolva!

Mindenki járt már úgy, hogy banán vásárlás után pár nappal a gyümölcs teljesen megbarnult és pépes lett, így amikor enni akart egy friss banánt, a gyümölcs ehetetlen volt. Azonban van egy módszer amivel elkerülhető a pazarlás és még a gyümölcs is friss marad.

Egy szakértő, Mike, aki a Kitchen Tops-nál dolgozik, rájött mivel tarthatja frissen a banánt.

A férfi egy kísérletet is végzett, ugyanabból a boltból vásárolt két csomag banánt. Az egyiket a konyhapultra rakta egy gyümölcstálba, a másikat a hűtőbe.

A banán gyorsan megromlik, ha nem figyelünk arra hogyan tároljuk Forrás: Shutterstock/Eviart

A hűtőben lévő banánt egy légmentesen zárható dobozba tette. Azonban ez még nem minden.

A dobozban lévő gyümölcs mellé egy etilén golyót tett.

Az etilén a banán szárában természetesen módon termelődik, így a golyóban lévő gáz kölcsönhatásba lép a gyümölccsel. Emiatt a banán érése lelassul, ezért sokkal több ideig friss marad, mint az a gyümölcs amit a konyha pulton egy tálban hagyunk.

Mike minden nap megvizsgálta a gyümölcsöket.

Elmondta, az ötödik és hatodik nap környékén már szemmel látható volt a változás.

A nyolcadik napon a tálban lévő banánok jelentősen puhábbak voltak, mint azok amiket a hűtőben tárolt.

Forrás: Mirror