Ezt a három dolgot kell ennie, hogy sokáig egészségesen éljen

magvak, mandula, dió
Érdemes odafigyelni a megfelelő rost bevitelre
Vágólapra másolva!
Egy szakértő elmondta, hogy mi az a három összetevő, aminek egyik étkezésünkből sem szabadna hiányozni, ugyanis ezek hozzájárulnak a bélrendszerünk egészségének a megőrzéséhez, ezáltal az immunrendszer karbantartásához és a korai öregedés megelőzéséhez is. Mutatjuk, mire érdemes odafigyelnie.
Vágólapra másolva!

Tim Spector, a londoni King's College genetikai epidemiológia professzora és egy egészségügyi alkalmazás társalapítója néhány hasznos tanácsot osztott meg Instagram oldalán. A professzor úgy véli három dolgot kell rendszeresebben fogyasztanunk a bélrendszerünk egészségének javítása, és ezáltal az egészségünk, érdekében:

1.Fogyasszon több polifenolt

A polifenol a növényeknek az az alkotórésze, amely élénk színt és keserű ízt ad nekik, továbbá védik a növényt, táplálják a jó bélbaktériumokat, és gátolják a rossz baktériumok növekedését az emberi szervezetben, ezért igen hasznos a fogyasztásuk.

2.Egyes sok rostot

Több kutatás is bizonyítja, hogy az emberek jelentős része nem fogyaszt elég rostot, ami a bél mikrobiom kimerülésének az egyik oka lehet. Kiváló rostforrások közé tartoznak a diófélék, magvak, teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek, bab és gyümölcsök és zöldségek.

magvak, mandula, dió
Érdemes odafigyelni a megfelelő rostbevitelre
Fotó: pixabay.com

3.Fermentált élelmiszerek

Kutatások kimutatták, hogy a fermentálással, erjesztéssel készült élelmiszerek fogyasztása növeli a mikrobiom sokszínűségét. Ilyen étel például a kefír, a savanyú káposzta és az ázsiaiak nagy kedvence, a kimchi is.