Végre kiderült, hogy valójában miért vannak lyukak a kekszen

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
A közhiedelemmel ellentétben a kekszeken lévő apró lyukaknak és mintáknak nemcsak esztétikai funkciója van, ennél jóval fontosabb célt szolgál, ám az emberek többsége még sosem hallott róla.
Vágólapra másolva!

A legtöbben azt gondolnánk, hogy a kekszeken lévő lyukak egy fajta díszítőelemek, ami csábítóbbá teszi a külsejüket, ezáltal próbálják a gyártók fogyasztásra ösztönözni az embereket. Valójában azonban a pici rések nem a külcsínre, sokkal inkább a kekszek élvezeti értékére vannak hatással.

Sütés közben ugyanis ezeken keresztül távozik a levegő, ez adja a kekszek jól ismert, kemény, ropogós állagát, és egyenletes felületét. Ezáltal ugyanis nem keletkeznek légbuborékok a kekszekben, ami rontaná az állagukat.

Azonban nem a Ritz az egyetlen márka, amelyre igaz ez. Ha megfigyeljük, más népszerű márkák is előszeretettel vetik be ezt a trükköt, gondoljunk például a Tuc kekszre.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock/Touchr

A Ritz kekszekkel kapcsolatban azonban nem ez az egyetlen megdöbbentő felfedezés. Tavaly a TikTok-on

közzétettek egy videót, mely szerint a kekszek recés szélei sajtszeletelésre alkalmasak.

Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy néhányszor megforgatjuk a kekszet kedvenc sajtunk felületén, ami ezáltal feldarabolódik. A kommentelők többsége lelkesen fogadta az új praktikát, ám a szkeptikusabbak szerint a keksz szélei nem alkalmasak sajtdarabolásra, ugyanis nem elég élesek hozzá, hogy késként funkcionáljanak.

Forrás: Daily Star