Így szervezzünk tökéletes grillpartit gyermekeinkkel

grill család kert 4 dolog, ami nem hiányozhat a kertedből, ha szeretsz vendégeket hívni
Vágólapra másolva!
A nyár nem múlhat el szabadtéri sütögetés nélkül, ám a grillpartik a gyerekek számára nem különösebben izgalmas események. S hogy ne csak a telefonokat nyomogassák egész nap, hanem a lehető legjobban érezzék magukat a felnőtt társaságban, 7 szuper ötletet gyűjtöttünk össze: mindegyik nagyon praktikus és hasznos- ígéri a Mindmegette.
Vágólapra másolva!

Ötletgazdag és minden korosztály számára élvezetes: ezek az ismérvei a felejthetetlenül vidám és élményekkel teli grillpartinak, amelyen a gyerekek is részt vesznek. Tökéletesen összehozza a családot és a barátokat a szabadtéri grillparti köré szervezett gyerekbuli.

A népszerű gasztronómiai portál most összegyűjtött 7 ötletet is, amelyek megfogadásával minden a lehető legjobban alakul majd a gyerekekkel közös grillpartin:

  1. Tematikus grillparti
    Már a grillparti szervezése is szórakoztató feladat, ha konkrét téma köré rendezzük az eseményt. Válasszunk olyan témát, ami a gyerekekhez kapcsolódik, a vendégek számára pedig inspiráló, így mindenkit be tudunk vonni nem csupán a főzőcskézésbe, hanem a játékokba is. Lehet a téma táborozás vagy luxus nyaralás, tündérliget vagy törpfalva, séfvetélkedő, focirajongók vagy éppen autóbolondok összejövetele, de akár a kedvenc mesék, filmek, könyvélmények is adhatnak ötletet.

    Ha a parti tematikája már megvan, az már kiindulási pont az egész grillparti tervezéséhez.

    Ha megoldható, szerezzünk be a témához illő tányérokat, poharakat és dekorációt. Ne feledjük, a jól átgondolt menü is passzolhat a témához. Amint mindezeken túl vagyunk, tervezzünk játékokat vidám nyereményekkel, amely tutira nyerő ötlet, és biztosan mindenkit felvillanyoz.

  2. Érdemes előre felkészülni
    A gördülékenység kulcsfontosságú, ha pörgős grillpartira készülünk. Mindenképpen javasolt pontos forgatókönyvet készíteni, de persze nyugodtan engedjük szabad utat a spontaneitásnak is. Szerezzük be időben a dekorációt és azokat az élelmiszereket, amelyek hosszabb ideig elállnak, nem romlanak meg. Ugyanakkor bőven elég, ha a grillezéshez, bográcsozáshoz szükséges előkészületeknek a buli előtti napon vagy reggel látunk neki. Felvághatjuk előre a zöldségeket, gyümölcsöket a salátákhoz, amellyel rengeteg időt spórolhatunk.
    A nyár nem múlhat el szabadtéri sütögetés nélkül. Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2016 Alexander Raths/Shutterstock. No use without permission./Alexander Raths
    A húsokat is bepácolhatjuk, előkészíthetjük a sütögetéshez. Ha van lehetőség a kertben például ugrálóvár, felfújható medence, röplabda vagy tollaslabda háló felállítására, ezeket érdemes előző nap előkészíteni.
  3. Köretterv
    Érdemes a főételek mellé előre kigondolni a köretet, és azokat előkészíteni, melyek a hűtőben kivárják a sorukat. Készítsünk elő zöldség- és gyümölcstálcákat, sajttálakat és egyéb sós, sajtos ropogtatnivalókat, stanglit, pogácsát, szem előtt tartva, mit szeretnek a gyerekek a leginkább. A mártogatósok, szószok is előre elkészíthetőek. Ha sok vendéget várunk, érdemes egyeztetni előre, hogy ki milyen ételeket hoz a bulira. Ezzel a saját dolgunkat is megkönnyítjük, és nagyon sokféle ételt kóstolhatunk meg.
  4. A grillparti a nap fénypontja
    Nem kérdés, hogy a parti fénypontja mégiscsak a grillezés, bográcsozás lesz. Nyilván még a beszédtéma menetét is ez határozza meg ilyenkor.

    Sok gyerek kedvence a hot dog és a hamburger, erre is érdemes gondolni, amikor a menüt összeállítjuk.

    A felnőtteknek készíthetünk grillezett steaket vagy tarját, csirkét, de akár vegán finomságokat is.

  5. Italválaszték
    Üdvözlőital nélkül talán nem is lehetne teljes az összejövetel. Az italokat is könnyen előkészíthetjük, amelyek az asztalon várják a vendégeket. Készíthetünk előre kevert koktélokat a felnőttek számára, a gyerekeknek pedig különféle limonádékat, gyümölcsleveket. Érdemes szénsavas és szénsavmentes ásványvizet is kikészíteni.
    Ötletgazdag és minden korosztály számára élvezetes: ezek az ismérvei a felejthetetlenül vidám és élményekkel teli grillpartinak. Forrás: Shutterstock
  6. Játékok mindnekinek
    A gyerekek imádnak játszani, és a buli legjobb része, amikor együtt futkosnak vagy társasoznak. Javasolhatjuk a következő igazán vidám játékokat, amelyekben a bakizás különösen vicces lehet:

    • hulahoppverseny
    • kincskeresés
    • kidobós játékok
    • szoborjáték
    • célba dobás
    • röplabda
    • tollaslabda
    • asztalitenisz

    A lényeg, hogy maradjanak a játékok biztonságos távolságban a grillszigettől, de elég közel ahhoz, hogy az étkezés idejére mindenki egybe tudjon gyűlni a megterített asztalnál.
  7. Desszert
    Egy BBQ nem lenne teljes az ínycsiklandó desszertek nélkül. Hűsítő és frissítő, vagy tábortűznél készült finomságok mindig nyertesek, amikor grillpartit tartunk. A desszert lehet bármilyen finom aprósütemény, készen is kapható macaron, grillezett gyümölcs, jégkrém, de a grillparázson grillezhető pillecukorral is próbálkozhatunk. Egy a lényeg, a gyerekek számára az étkezés lezárására legyen valami igazán fincsi desszert, hogy a grillparti utolsó pillanatai is édes emlékként maradjanak meg bennük.