Meghökkentő titkok derültek ki a szerecsendióról

szerecsendió
Vágólapra másolva!
A Magyar Konyha fűszerrovata a világ fűszereit mutatjuk be közelebbről a történelmükön, gyógyhatásukon és a legnépszerűbb felhasználási módjukon keresztül. A só mellett a fűszerek, gyógynövények adnak lelket az ételeknek, így ideje, hogy kitüntetett helyen szerepeljenek – nálunk is, otthon is. A kiemelkedő hazai portál ezúttal a szerecsendiót vette górcső alá.
Vágólapra másolva!

A szerecsendiófa gyümölcse különleges fűszernövény, hiszen egyszerre két fűszert tartalmaz. Magja a szerecsendió, a magot körülvevő, csipkefinom termésfal pedig a szerecsendió-virág.

Az egyiptomi múmiák mellett találtak egész szerecsendiókat, de nem lehet tudni, hogy ezeket csak amulettként használták, vagy fűszerként is.

A 6. században az Alexandriába tartó karavánok szokásos rakományához tartozott. Kínában ebben az időben gyógyszernek tekintették, Indiában a magot májpanaszok ellen javallották, a virágot pedig afrodiziákumnak tartották.

A szerecsendió illóolajában található vegyület, a miriszticin nagyobb mennyiségben tudatmódosító hatást fejt ki.

De ne aggódjunk, kis adagokban fogyasztva javítja az egészségünket, nem mellesleg pikáns ízt ad az ételeknek.

A szerecsendió illóolaja nagyobb mennyiségben fogyasztva akár tudatmódosító hatást is kifejthet Forrás: AFP

Meglehetősen hosszú időbe telt, amíg az európai hajósok eljutottak a szerecsendió termőhelyére. Ezt követően azonban kegyetlen küzdelem kezdődött a Banda-szigetek birtoklásáért.

A híres fűszerháborúban a portugálokat a hollandok szorították ki tengeri csaták és véres öldöklések során, aztán az angolok léptek színre: szokásuk szerint nem maguk harcoltak, hanem a szigetek őslakosságát fegyverezték fel a hollandok ellen.

Az eredmény az lett, hogy Coen holland admirális szétverte a bennszülött seregeket, majd a szigetek lakosságának nagy részét deportáltatta Jávára, és helyettük holland telepeseket hozatott, akik rabszolgákkal folytatták a szerecsendió-ültetvények telepítését, kezelését. Eközben Run szigete az angolok kezén maradt, mígnem létrejött a történelem egyik legismertebb adásvétele.

Mint köztudott, New Yorkot egy marék gyöngyért és csecsebecsékért vette meg egy derék holland az indián őslakóktól, és végül az említett Run szigetért adta el az angoloknak. A szerecsendió a 15. században lett divatos fűszer és gyógyszer Európában.

Chaucer híres könyvében, a Canterbury mesékben is szerepel, a fahéj és a szegfűszeg mellett az egyik legdrágább fűszer volt. Az emberek ekkoriban mindenhova vitték magukkal saját szerecsendiójukat, a hozzá tartozó díszes, ezüstből, fából vagy csontból készült kis reszelővel, hogy ételeiket és italaikat ízesítsék.

Neve ellenére a szerecsendió nem dió, hanem mag.

Ha valaki allergiás a diófélékre, ehet szerecsendiót anélkül, hogy allergiás reakciót váltana ki. Azonban ha allergiás a magvakra, előfordulhat, hogy kerülnie kell a szerecsendiót.

A szerecsendiófa gyümölcse különleges fűszernövény, hiszen egyszerre két fűszert tartalmaz: magja a szerecsendió, a magot körülvevő, csipkefinom termésfal pedig a szerecsendió-virág Forrás: AFP

A szerecsendió miriszticint tartalmaz, egy természetes vegyületet, amely tudatmódosító hatást fejt ki nagy adagokban, az LSD-hez hasonlóan hallucinogén is lehet. Már 2 teáskanál vagy 5 gramm is okozhat bizonyos mérgezési tüneteket. De nyugodjunk meg, a szerecsendió kis mennyiségben biztonságos. Sőt, Bernardus Paludanus németalföldi orvostudós a 16. században azt írta róla, hogy nemcsak fűszernek kiváló, de „erősíti az agyat, élesebbé teszi az emlékezőtehetséget, emellett javítja a gyomor- és bélműködést is".

Az idők korántsem cáfolták meg Paludanus doktor javallatát: emésztési zavarok és gyomorsavtúltengés ellen a szerecsendió valóban gyógyhatású.

A legújabb kutatások szerint olyan tápanyagokat tartalmaz, amelyek javítják a memóriát, az alvást, és csökkentik a stresszt. A szerecsendió vérnyomáscsökkentő, gazdag kalciumban, káliumban és magnéziumban, ezek pedig kulcsfontosságú tápanyagok a magas vérnyomás kezelésében. A szerecsendió legfőbb érdeme mégis kellemes aromája, pikánssága, amely sajátos, semmi más fűszerhez nem hasonlítható ízt ad az ételeknek.

Régi szakácskönyveinkben is gyakran találkozunk vele, sőt a legrégibb magyar fűszernevek egyike éppen a szerecsendióé. Egy 1566-ból származó írásban zereczendyo néven szerepel, s bár az írásmód a maitól igencsak különböző, nyilvánvaló, hogy a magyar konyha már a 16. században használta fűszernek.

A szerecsendió-virág és a szerecsendió aromája hasonló, azonban míg a szerecsendió íze édes, a virág finomabb, de keserűbb. Mindkét fűszert használják az ázsiai és a klasszikus európai konyhákon. Az arabok a bárányhúst fűszerezik szerecsendióval, az európaiak sós és édes ételeket egyaránt.

A szerecsendió hazánkban is egyre elterjedtebb. Jól illik a mártásokhoz, főzelékekhez, levesekhez, a vagdaltakhoz és a sajtos ételekhez Forrás: Origo

A hollandok szerecsendiót adnak a burgonyapüréhez, a fehér káposztához, a karfiolhoz, a párolt húsokhoz és a pudingokhoz.

Az olaszok zöldséges és húsos ételekhez használják, de tésztákhoz és desszertekhez is hozzáadják. Jól megy a pörkölthöz, a legtöbb tojásos és szárnyas ételhez.

A szerecsendió-virágot elsősorban krémek, pudingok, karácsonyi sütemények ízesítéséhez ajánlják, de a virág ízesítheti a besamelmártást, a húslevest, a kagylós ételeket, a sajtfelfújtat is. A meggyes vagy almás pite más dimenziót kap egy kis reszelt szerecsendiótól. Az ételekbe lehetőleg főzés végén tegyük, mert aromái gyorsan elpárolognak. Meleg tejes italokhoz is ajánlott.