Mutatjuk, hogyan varázsoljon elő citromlevet a semmiből

citrom
Vágólapra másolva!
Bevallom, én mindig bajban vagyok a citrommal. Mindig megveszem a boltban, használok belőle egy keveset, aztán ott megy tönkre a hűtőben, mert utána már nem kell. Ez sem a környezetnek, sem a pénztárcámnak nem jó, úgyhogy muszáj volt kitalálnom egy okos megoldást. Persze némi gondolkodás után sikerült is!
Vágólapra másolva!

Hogyan lehet citromlevet elővarázsolni a semmiből? Akkor is, ha nincs otthon citrom? Tulajdonképpen

nagyon egyszerűen.

Talán, ha megtudja a titkot, önnek is az jut eszébe, hogy miért nem így csinálta eddig. Nekem is ez jutott. Ennyire szuper az ötlet!

A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Szóval! Ha legközelebb elmegy a boltba, nyugodtan vegyen több citromot is. Otthon facsarja ki, és öntse jégkockatartóba!

Tegye a fagyasztóba, majd amint megfagyott, tegye át egy jól záródó zacskóba, és vissza a fagyasztóba.

Így bármikor hozzáférhetünk a citromléhez akkor is, ha nincs otthon citrom. Csak beledobunk egy kockát a meleg teába, és voilá! Ha pedig tudjuk, hogy lé formájában szeretnénk felhasználni például egy desszerthez,

akkor csak hagyjuk kiolvadni, és kész.

Mindig van otthon citromlé, és nem megy kárba a citrom.