A múlt hét az ínyencségek hete volt

apácafingocska
A kép csak illusztráció!
Vágólapra másolva!
A múlt héten számtalan finomságot készítettünk: apácafingocskát, mogyorókrémes kenyeret, amerikai fánkot, krumplit húsgolyókkal és jó sok sajttal. Megtanultuk továbbá, hogyan lehet háziassá tenni a fagyasztott pizzát, hogyan panírozzuk be a karfiolt, hogy még az is finomnak találja, aki nem szereti, illetve hogyan készítsünk ropogós halloumit. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Tepsis krumpli húsgolyókkal és jó sok sajttal

Vannak napok, amikor nehezen ébredünk, rengeteg munka áll előttünk, és teljesen elfeledkezünk arról, hogy nincs otthon kaja. Hazaesünk a munkából, lerúgjuk a cipőt, és akkor eszmélünk rá, hogy semmi vacsora. Persze csinálhatunk szendvicset is, de olyan jó lenne valami főtt ételt enni. Na, pontosan ezekre a napokra találták ki a következő receptet.

15 perces fánk bögrésen

Még mindig annyira imádom anyu fánkjait! És nem csak azért, mert nem nekem kell elkészítenem. Jó, bevallom, azért van benne valami, ha a semmiből elénk tesznek egy egész tál frissen sült fánkot anélkül, hogy meg kellett volna mozdítanunk a kisujjunkat.

Forrás: Shutterstock

Néha ráveszem, hogy álljon a tűzhely mögé, és készítse el az édes finomságot. Néha meg ő vesz rá engem, így lesz teljes az egyensúly. Idén én voltam a soros, úgyhogy kerestem is egy gyors és könnyű receptet.

A húsfogyasztás visszaszorítása segíthet csökkenteni egy világjárvány kockázatát

A húsfogyasztás visszaszorítása segíthet csökkenteni egy világjárvány kockázatát amellett, hogy hozzájárul a környezet megóvásához is - közölte szerdán az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP), a Chatham House londoni agytröszt új tanulmányának bejelentésével párhuzamosan.

Magyar sütemények a világ legfinomabb desszertjei között

Klasszikus finomságaink felidézik gyermekkorunkat, nosztalgikus hangulatba hoznak, és még a kép is megjelenik lelki szemeink előtt, ahogy a nagyi épp kivette a sütőből az elkészült finomságot.

Forrás: Shutterstock

Kár lenne tagadni, hogy néhány sütemény kiemelkedik a többi közül – vagy az íze vagy a hozzá kapcsolódó emlékek miatt. A CNN Travel újságírója végigkóstolta az ország desszertjeit, és ahogy az várható volt: klasszikusaink az ő szívét is elrabolták.

Hitte volna, hogy így is felhasználhatja a pattogatott kukoricát?

Hogyan esszük általában a pattogatott kukoricát? Kipattogtatjuk, befűszerezzük, és megesszük filmnézés közben. Nem is hinnénk, hogy a popcorn ennél többre is képes, pedig de! Galériába szedtük azokat a képeket, amelyek bizonyítják: a pattogatott kukorica sokoldalúbb, mint hittük. Lehet csirkeszárny panírja, sajttorta feltétje, és még a farsangi fánkot is feldobhatja.

Ezentúl panírozza így a karfiolt, nem fogja megbánni

A hét egyik napján nálunk panírozott karfiol volt az ebéd egy kis zöldséges bulgurral. Bevallom, én nem vagyok úgy oda a karfiolért, ezért elkezdtem gondolkodni, hogyan varázsolhatnám számomra is kedvezővé ezt az ételt.

Forrás: Shutterstock

Kezdjük ugyanúgy az előkészületeket, mint a hagyományos panír esetén. Üssük fel a tojásokat, szórjuk ki a lisztet és a zsemlemorzsát. Mielőtt azonban hozzáfognánk a panírozáshoz, még néhány apróságot tegyünk meg.

Mutatjuk, hogyan varázsoljon elő citromlevet a semmiből

Bevallom, én mindig bajban vagyok a citrommal. Mindig megveszem a boltban, használok belőle egy keveset, aztán ott megy tönkre a hűtőben, mert utána már nem kell. Ez sem a környezetnek, sem a pénztárcámnak nem jó, úgyhogy muszáj volt kitalálnom egy okos megoldást. Persze némi gondolkodás után sikerült is!

13 sajtféle, amelyet muszáj kipróbálnunk

A sajt a természet egyik legnagyobb ajándéka. Az egész világon készítik tehenek, juhok, kecskék vagy bivalyok tejéből, különféle ízek és textúrák születnek. Lágysajtok, kemény sajtok, sajtkrémek, grill sajtok, kéksajtok és még sorolhatnánk a bizonyítékát annak, hogy a sajtok kínálata milyen színes.

Forrás: Shutterstock

Épp ezért gyűjtöttük össze azokat a sajtfajtákat, amelyeket egyszerűen muszáj megkóstolnia minden sajtimádónak – legalább egyszer az életben. Persze gyanítjuk, hogy az egy alkalomból később jóval több lesz, hiszen az ízélményeket, amikben részünk lesz, sosem feledjük.

Így tegyük háziassá a fagyasztott pizzát

A házi készítésű pizza az igazi kulináris élvezet, ám a mirelit változat kerülhet villámgyorsan az asztalra. És bizony vannak napok, amikor csak a mirelit jöhet szóba. Megsüthetjük a szokott módon, vagy dönthetünk úgy, hogy a kezünkbe vesszük az irányítást, és néhány egyszerű tippel felturbózzuk a fagyasztott pizzánkat.

Minden, amit a hozzátáplálásról tudni kell

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az anyatej az élet első hónapjaiban teljes mértékben fedezi a csecsemő energia- és tápanyagszükségletét, az első év második felében a gyerek tápanyagigényének legalább felét, míg a második életévig a szükséglet legfeljebb egyharmadát biztosítja.

Forrás: Shutterstock

A magyar szakmai irányelv szerint a hozzátáplálást legkorábban az 5. hónap elejétől el lehet kezdeni, és legkésőbb a 6. hónap végéig el kell kezdeni, ami nem zárja ki a 6 hónapos korig tartó kizárólagos szoptatást - írja a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének összefoglalója.

Megdőlt a világrekord: pár másodperc alatt ette meg a világ legerősebb csilijét

Mike Jack Londonból úgy döntött, megmutatja a világnak: képes megdönteni a csilievés világrekordját. A vállalása nem volt kicsi, hiszen a világ legerősebb csilijét kellett elfogyasztania a lehető legrövidebb idő alatt. A férfinak nem egyszerűen könnyfakasztó, hanem fájdalmas élményben volt része.

Ilyen fánkot esznek a rendőrök az amerikai filmekben

Az amerikai filmek ikonikus rendőrjeleneteiből nem hiányozhat a fánk. Öntettel bevont, színes cukorkákkal megszórt, ropogós finomságokkal masíroznak be az őrsre, és végigkínálják a kollégákat – így tartva életben a sztereotípiát.

Forrás: Shutterstock

Ám klisé ide vagy oda, azok a fánkok olyan fantasztikusan néznek ki, hogy nincs ember, akinek ne futna össze a nyál a szájában a látványtól. Most végre mi is elkészíthetjük ezeket az isteni finomságokat.

Hogyan készítsünk banáncsipszet otthon?

A banáncsipsz egy ízletes és könnyen elkészíthető snack, amelyet napközben bármikor ropogtathatunk. Legyen szó a délutáni kávéidőről vagy a késői nassolás utáni vágyról. Ez a sokoldalú finomság még az éhségérzetet is csökkenti két étkezés között. Az ízvilág tőlünk függ, választhatjuk az édes, a sós és a csípős változatot, de elkészíthetjük saját, egyedi fűszerezésű banáncsipszünket is.

Martha Stewart reggeli fiatalság elixírje egész napra energiát ad

Martha Stewart elárulta, hogy minden reggel zöld lével indítja a napot, amely nála egy zöld leveles zöldségekből, gyümölcsökből és gyömbérből készült italt jelent. A receptet a bőrgyógyászától kapta, aki ódákat zengett a bőrápolási előnyeiről. Nem véletlenül hívják a fiatalság elixírjének.

Forrás: Shutterstock

A legjobb dolog – így hívja Martha a zöld levet, amelynek hozzávalóinak nagy részét maga termeszti. Nekünk persze lehet, hogy kell tennünk egy kirándulást a szupermarketbe, de áldásos hatásait tekintve, megéri.

Mit keres méz a szappantartóban? - videó

Újabb izgalmas praktikákkal bővíthetjük konyhai tudásunkat. A következő videóból kiderül, mit keres méz a szappantartóban, hogyan lehet egy kis helyet nyerni a hűtőben és mit kell tenni, ha kicsorbult a sajtreszelő. Néhány egyszerű tipp, mely nagy segítség lehet egy rohanós hétköznapon.

Ropogós halloumi ebédre paradicsomos mártogatóssal

A halloumi a kedvenc grillsajtjaink egyike, most azonban új köntösbe öltöztettük. Ropogós finomság lett belőle, amely mellől nem hiányozhat a paradicsomos mártogatós. Készíthetünk mellé krumplipürét, és ha vacsorára fogyasztjuk, akkor egy pohár száraz fehérbor sem hiányozhat mellőle.

Forrás: Shutterstock

Mogyorókrémes kenyér a mogyorókrém világnapjára

A mogyorókrém világnapját 2007-ben hirdette meg egy blogger, aki rajongott az édes krémért. Azóta a február 5-ei világnap hivatalossá vált, amelyet most mi is megünnepelhetünk. Ez a mogyorókrémes kenyér nemcsak gyönyörű, de pompás kiegészítője minden étkezésnek. És még desszertként is fogyaszthatjuk.

Az olajbogyó fogyasztásának eddigi legrégebbi nyomait találták meg

Az olajbogyó fogyasztásának és emberi táplálékká változtatásának eddigi legrégebbi nyomait találták meg Haifánál – jelentette a Kolbo című haifai helyi lap kedden.

Isteni finom gyümölcskenyér mandulalisztből

A gyümölcskenyér szintén egy örök klasszikus, egy sokak által kedvelt finomság. Rendkívül sokoldalú, hiszen bár az alaprecept aszalt barackot, szilvát és mazsolát tartalmaz, bármilyen aszalt gyümölcsöt használhatunk. Én itthon mindig rakok bele aszalt meggyet és végül leöntöm a kisült süteményt csokoládéöntettel, így még finomabb lesz.

Forrás: Shutterstock

Nem múlhat el a farsangi időszak apácafingocska nélkül

Az angoloknál nun's puffsnak hívják, a németeknél Nonnenfürzlének, nálunk apácafingocska néven ismert a kis fánkgolyó. Készíthetjük töltelék nélkül, töltelékkel, tálalhatjuk porcukorral, krémmel, tejszínhabbal vagy lekvárral. Valójában rendkívül sokoldalú desszert, többféle ízesítése is létezik. Mi most egy narancsos változatot készítünk el, amihez jól passzol a csokiöntet.

Ha van otthon csirkemellfilé, legyen ez az ebéd

Miért fogjuk imádni ezt a receptet? Egyrészt azért, mert nagyon finom. Másrészt viszont azért, mert az előkészületek hihetetlenül kevés időt vesznek el a napunkból. Noha a húsnak meg kell sülnie, nekünk csupán negyedórát kell foglalkoznunk az előkészítésével. Hasonlóan gyorsan megvagyunk a körettel, hiszen csak rizst kell főznünk mellé.

A tokaji borokról szóló kötet a világ legjobbjai között

A világ egyik legnagyobb gasztronómiai és italkönyves seregszemléje, a Gourmand Awards for Drink Culture döntősei közé választották a Ripka Gergely által írt TokajGuide/TokajKalauz című kötetet.

Növényi étrend vs. vegán étrend: mi a különbség?

Minden eddiginél többen kérdőjelezik meg az állati eredetű táplálékok fogyasztását, és inkább több növényi eredetű élelmiszert esznek. Ez a változás magával hozza azt is, hogy egyre többen dobálóznak a vegán és a növényi alapú étrend szavakkal. De vajon mi a különbség a kettő között?