Ezt a receptet kedvelték a legtöbben a múlt héten

meglepett
Vágólapra másolva!
A múlt hét legkedveltebb receptje a vajas kifli volt. A fánkmuffin majdnem lekörözte, de végül nem tudott győzni. Hasonlóan nagy érdeklődés övezte a császárzsemle és a fokhagymás focaccia receptjét, ami nem is csoda, hiszen mindkettő isteni finom frissen, a sütőből. De készítettünk húsmentes lasagne-t és habkönnyű farsangi fánkot is. Finomságokból nem szenvedtünk hiányt! Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Péksütemények otthon: ropogós, házi vajas kifli

Gyorsan szeretnénk valami finom péksüteményt az asztalra? Reggelire és vacsorára is kiváló választás a házi kifli, amely olyan egyszerű, hogy még a kezdő szakácsok is bátran megpróbálkozhatnak vele.

Mi a veganuary?

Ha eljátszott már a vegán étrend gondolatával, a január kiváló hónap arra, hogy ki is próbálja. A brit székhelyű Veganuary szervezetet 2014-ben indították el, hogy a növényi ételek fogyasztására ösztönözze az embereket januárban. Azóta a részvétel több mint kétszeresére nőtt, egyre többen szentelik a januárt a vegán táplálkozásnak.

Forrás: Shutterstock

Bárki elkezdheti a Veganuary kihívást, az sem baj, ha kicsit elkésik a növényi buliból. A lényeg, hogy mindenképp szükségünk van egy kis útmutatóra, ha még sosem ettünk húsmentesen és el sem tudjuk képzelni az életünket tejtermékek és tojás nélkül.

Az új kedvenc: fánkmuffin

A fánkmuffin egy fahéjillatú hibrid desszert, amelynek olyan az íze, mint a fánknak, de nem olajban sütjük ki őket, hanem sütőben, muffinformában. De hogyan is készül pontosan? Olvassa el a receptet, és próbálja ki még ma!

Még sosem volt ilyen könnyű ebédet készíteni

A quesadillakészítés egyre nagyobb népszerűségnek örvend a közösség médiában. A trend elterjedésének oka, hogy nagyon könnyű elkészíteni, ráadásul olyan alapanyagokat használunk fel hozzá, amilyeneket csak szeretnénk.

A quesadilla nem éppen trükkös étel, ám a közösségi médiában egy olyan új módszer terjed, ami még könnyebbé teszi a folyamatot. A trükk magába foglalja a tortilla negyedekre való felosztását és a különböző összetevők felhasználását. Nézze meg itt!

Mit tegyünk az életlen sajtreszelővel?

Minél öregebbek konyhai eszközeink, annál inkább elhasználódnak. Ez persze természetes jelenség, ugyanakkor sokan nem tudják, hogyan varázsolják őket újra olyanná, mint amilyenek fénykorukban voltak. Vegyük például a konyhai reszelőt, amely bár elkophat, mielőtt megválnánk tőle, inkább élezzük meg újra!

Isteni finom ez a könnyen elkészíthető, fokhagymás focaccia kenyér

Hogyan lehet elkészíteni a világ egyik legjobb focaccia kenyerét, amely kívül ropogós, belül pedig finom puha? Ez az egyszerű recept megadja a választ. Tökéletes kezdőknek és tapasztalt kenyérsütőknek is. Kiváló választás vacsorára, reggelire, levesekhez, pörköltekhez, de akár szendvicsekhez is.

Forrás: Shutterstock

Ez a focaccia kenyérrecept nagyon egyszerűen elkészíthető. Semmilyen extra alapanyagra nincs szükség hozzá. Az extra szűz olívaolaj teszi olyan hihetetlenül finommá. Nemcsak a kenyér ízéért, de az állagáért is felel.

Ebben a lasagne-ban nincs hús, de nem is hiányzik belőle

A zöldséges lasagne egy remek húsmentes lehetőség vacsorára azoknak, akik megpróbálják csökkenteni a húsfogyasztást. A hagyományos lasagne minden aromájával és tulajdonságával rendelkezik, ugyanakkor a zöldségek miatt egészségesebb. De mi kerül bele hús helyett?

10 módja, hogyan dobjuk fel az egyszerű tésztaételeket

Könnyen beleragadunk az egyszerű hétköznapokba, így amikor a főzésre kerül sor, akkor is inkább a jól megszokott recepteket választjuk. Hiába lesznek egy idő után unalmasak a folyton ismétlődő fogások, munka után egyszerűen túl fáradtak vagyunk ahhoz, hogy bármi izgalmasat kitaláljunk.

Forrás: Shutterstock

Pedig néhány egyszerű trükkel még a leghétköznapibb tésztaételt is fel lehet dobni. Ezeket a praktikákat szedtük egy csokorba – mintegy segítségül. Ha nincs ötlete, mit főzzön, bátran nyúljon a jól megszokott receptekhez, majd dobja fel ezekkel a tippekkel. Így lesz egy hétköznapi tésztaételből izgalmas ízutazás.

Házi fokhagymás szendvicskrém, tartósítószer nélkül

Megunta, hogy folyton felvágott, tojásrántotta vagy zabkása a reggeli? Szívesen kipróbálna valami újat? Itt ez az isteni fokhagymakrém, amelyet imádni fog. Könnyű elkészíteni, nagyon finom és biztosan feldobja a reggeleket az újdonság varázsa miatt.

Minden, amit a pomelóról tudnia érdemes

A pomelo egy nagy ázsiai citrusféle, zöld vagy sárga húsú, vastag héjú gyümölcs. Akkorára is megnőhet, mint egy sárgadinnye, sőt akár nagyobbra is. Ízét a grapefruithoz szokták hasonlítani, de annál valamivel édesebb, nem hordozza magában a keserű jegyeket.

Forrás: Shutterstock

Kiváló vitamin-, ásványianyag- és antioxidánsforrás, amely az egészséges táplálkozás egyik kiemelt alapanyagává teszi. Ezeket az egészségügyi előnyöket gyűjtöttük össze, sőt azt is eláruljuk, hogyan érdemes fogyasztani.

9 tipp, hogyan lesz otthon is tökéletes a zabkása

A legfinomabb zabkása mindenkinek mást jelent. Abban azonban egyetérthetünk, hogy ha nem vízben, hanem tejben főzzük meg, illetve a gyors zabot lecseréljük hengerelt zabra, végeredményében hatalmas lesz a különbség. Ráadásul csupán néhány egyszerű trükköt kell megfogadnunk ahhoz, hogy a zabkásánk finom és krémes legyen.

Magyar siker született az Olivier Roellinger nemzetközi szakácsversenyen

Erdélyi Flóra, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának (BGE KVIK) vendéglátás szakirányos, felsőoktatási szakképzéses végzős hallgatója az első helyen végzett az online megrendezett 2020-as Olivier Roellinger nemzetközi szakácsverseny dél-kelet-európai régió szakács kategóriájában.

Erdélyi Flóra profi versenyétele Forrás: Budapesti Gazdasági Egyetem

Flóra emellett elnyerte a kategória közönségdíját is. A versenyzők fenntartható termelésből származó hal, vagy más tengeri élőlény felhasználásával kétféle ételt készítettek el, amelyet egy 3 perces videó formájában mutattak be a zsűrinek.

Így szerezzen energiát ételekből kávé helyett

Ha napközben ránk tör a fáradtság, általában rögtön a kávéért nyúlunk. Csakhogy a cukor és a koffein hirtelen energialöketet ad, ami gyorsan el is múlik, és újra fáradtnak érezzük magunkat. Ehelyett inkább forduljunk a táplálékokhoz segítségért, hiszen rengeteg egészséges alapanyagunk van, amelyek fenntarthatják az energiaszintet az egész nap folyamán.

Készítsen habkönnyű farsangi fánkot!

Ki ne imádná a pihe-puha, habkönnyű farsangi fánkot, amibe beleharapni is egy álom? Emlékszem, gyermekként mindig úgy vártam, hogy fánk legyen az iskolai menzán, mert akkor az volt nekem a legfinomabb. Mindig baracklekvárral adták. Egyszerűen imádtam!

Forrás: Shutterstock

Sosem feledem azt az időszakot, noha ma már saját fánkkal ünneplem a farsangot. Nekünk ez a recept vált be a legjobban, nagyon finom fánk készíthető belőle. Persze a régi szokásoktól nehéz megválni, én azóta is csak baracklekvárral eszem szívesen.

Péksütemények otthon: császárzsemle

Nekünk a császárzsemle a kedvenc péksüteményünk, innen jött az ötlet, hogy készítek itthon egy adagot. Félve fogtam bele a projektbe, végül azonban rájöttem: kár volt aggódni. A recept nagyon egyszerű, és semmilyen extra alapanyagra nincs szükségünk hozzá.

Tésztás egytálétel ebédre 35 perc alatt

Az olasz, sült ziti tészta egy egytálételt takar, amelyben a sajt, a paradicsom és a sonka a fő alapanyag. Mi most a sonkát elhagyjuk ebből a receptből, ám helyettesítjük egy másik szuper alapanyaggal, a gombával. Ez az étel az olasz konyha egyik könnyen és gyorsan elkészíthető fogása, amellyel mi is időt spórolhatunk magunknak.

Itt egy szuper trükk az alapanyagok lefagyasztására

A minap be akartam tenni valami a fagyasztóba, de annyira tele volt, hogy egyszerűen nem tudtam. Nincs helyünk külön fagyasztót venni, ezért a hűtőét használjuk, csakhogy a hely véges. Így gondolkodóba estem: mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Szerencsére ráakadtam erre a videóra, amely adott egy szuper ötletet.

Ez a legjobb dolog, ami káposztával történhet

Ez a sült káposzta recept lett nálunk a család új kedvence. A káposztalevelek elnyelik a fűszerek ízét, a külső levelek ropogóssá, a belsők pedig puhává sülnek. Lehet belőle ebéd vagy ízletes snack is. A másik jó dolog ebben a receptben, hogy összetevőket tartalmaz, amelyek nagy valószínűséggel kéznél is vannak.