Hamarosan kiderül, melyik lesz az év kenyere

pékáru, kenyér
Vágólapra másolva!
Idén is meghirdette Kenyérversenyét a Magyar Pékszövetség. Két kategóriában, a hagyományos, Szent István napi kenyér és az Innovatív kenyér címért versenyeznek a magyar pékek. A hagyományokhoz híven augusztus 20-án lehet először megkóstolni az év kenyerét.
Vágólapra másolva!

Két körös szakmai zsűri bírálja el a Magyar Pékszövetség IX. Kenyérversenyére nevezett termékeket, melynek első fordulóját tegnap délután tartották. A három fős zsűri közel félszáz kenyérből választotta ki azokat, melyek a júliusi második körös zsűri elé kerülhetnek.

A verseny idén 2 kategóriában indult: Szent István napi kenyér és Innovatív kenyér.

A több kategória célja, hogy bemutassa a magyar pékek kreativitását. Az Innovatív kategóriában gyógynövényes, fűszeres kenyereket nevezhettek. A megmérettetés pénzdíjas és a Magyar Pékszövetség tagjai mellett bármely magyar sütőipari vállalkozás indulhatott kenyerével.

A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

A verseny legfontosabb kategóriája a Szent István napi kenyéré. A pékeknek döntő részben gabonaőrleményből, hagyományos kovászos technológiával kellett elkészíteni a kenyeret úgy,

hogy kizárólag magyar, természetes alapanyagokat használhattak. A termék ismertetésében utalni kellett a hagyományra, esetleges tájjellegére.

Az első körös zsűri elnöke: Ilonka Boldizsár (a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja, a Magyar Pékszövetség elnökségi tagja), tagjai: Werli József (a Magyar Pékszövetség nyugalmazott szakmai titkára), Galicz István (Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola gyakorlati-oktatás vezetője).

A 2020. évi Kenyérverseny győztes termékeit augusztus 19-21. között a Magyar Ízek Utcáján

lehet megkóstolni. Mindezek előtt azonban a tegnapi zsűrizésen továbbjutott kenyereknek július 7-én még egy szűrőn át kell jutniuk. Akkor ötfős zsűri minősíti a versenytermékeket.