Fitt gasztrotippek Európa-bajnok bronzérmes vízilabdázótól

diéta, saláta, fitt
Vágólapra másolva!
Gurisatti Gréta, Európa-bajnoki bronzérmes, magyar válogatott vízilabdázó életében nemcsak sportolóként játszik fontos szerepet az egészséges táplálkozás, már gyerekkorától kezdve mindennapjainak szerves része. A sportoló, a nyári felkészülés jegyében, kedvenc fitt receptjeit osztotta meg követőivel a közösségi média oldalain, hogy néhány könnyen elkészíthető fogással segítsen nekik még inkább odafigyelni a tudatos, fitt étkezésre.
Vágólapra másolva!

– mondta Gurisatti Gréta. A válogatott vízilabdázó életében nemcsak sportolóként játszik fontos szerepet az egészséges táplálkozás, már gyerekkorától kezdve mindennapjainak szerves része.

"Úgy kell őket felvágni, hogy az energiavonalaik megmaradjanak. Nem vágó, hanem sokkal inkább egy aprító mozdulattal, mindig srégen kell vágni őket" Forrás: Shutterstock

„Profi sportolóként napi szinten oda kell figyeljek arra, hogy mit fogyasztok, ugyanis az erőnlétünk és a teljesítőképességünk egyik alapja az egészséges életmód. Ebben pedig a táplálkozásnak kiemelt szerepe van" – majd folytatta, hogy az életében már kiskora óta jelen van a tudatos étkezés a nagyszüleinek köszönhetően, akikkel rengeteg időt töltött el a kertjükben.

Ez idő alatt megtanulta nemcsak felismerni a zöldségeket és a gyümölcsöket, de azt is hogyan érdemes őket elkészíteni.

„Talán az egyik legfontosabb, amit megtanultam, hogy a zöldségek sok energiát adnak. Úgy kell őket felvágni, hogy az energiavonalaik megmaradjanak. Nem vágó, hanem sokkal inkább egy aprító mozdulattal, mindig srégen kell vágni őket. Emellett a legtöbb növény sokkal energiadúsabb, ha nyersen vagy épphogy megpárolva fogyasztjuk őket. Ezekben rejlik a nagy titok."

Fitt gasztrotippek Gurisatti Grétától

Gurisatti Gréta a receptjei kapcsán elárulta, hogy számára a nyár eleji gyümölcs- és zöldségszezon kihagyhatatlan fogása a friss, hazai eperrel megspékelt spárgasaláta, amely a nap bármely szakaszában fogyasztható.

Ugyanis az eper egy kimondottan kalóriaszegény gyümölcs, így kiváló választás azok számára, akik szeretnék nyárra formába hozni magukat.

A reggeli a nap legfontosabb étkezése, tartja a mondás. A reggeli étkezés feladata, hogy energiával lássa el szervezetünket, így a nap hátralévő részében is sokkal jobban oda tudunk figyelni a megfelelő táplálkozásra. Ezért a Dunaújváros játékosa is igazi fitt, energiabomba fogásokkal szokta indítani a napjait.

Az egyik nagy kedvence az avokádókrémes, tökmagos szendvics tükörtojással, sonkával, friss paprikával és paradicsommal.

Az avokádónak nemcsak a vitamin- és energiatartalma kiemelkedő, de a megfelelő nyári forma elérésében is segítséget nyújt a szervezet számára, illetve a bőr hidratáltságára is jó hatással van.

Emellett a tudatos étkezés szempontjából fontos, hogy nap végén is igyekezzünk egészségesen táplálkozni, folytatta Gurisatti Gréta. Majd elárulta, profi sportolóként a sok edzés és a vízilabdával járó elfoglaltságok mellett a nap végére viszonylag kevés ideje jut a konyhában tevékenykedni, de igyekszik odafigyelni arra, hogy általában egy könnyed fogással zárja a napot.

A nyár beköszöntével elmaradhatatlan számára a friss, hazai alapanyagokból készült zöldséges jázminrizs saláta pirított csirkemell csíkokkal.

A zöldségek ugyanis nemcsak a kívánt nyári forma elérésében segítik szervezetünket, hanem egészségünk megóvása érdekében is fontosnak.

Végezetül plusz egy jótanácsot is megosztott azzal kapcsolatban, hogy mire érdemes még odafigyelni az étkezés terén a fitt nyári forma eléréséhez: