Két jó ok, amiért már ma el kellene kezdeni rendszeresen articsókát enni

articsóka
Vágólapra másolva!
Az articsóka Észak-Afrikából származik, és Európában is nagyon népszerű. Ez az egyik legrégebb óta termesztett zöldség, amelyet ma is szívesen fogyasztanak. Azonban sokkal több egy hétköznapi alapanyagnál, hiszen számos csodás tulajdonsága van. Alapvető vitaminokat, ásványi anyagokat és növényi vegyületeket tartalmaz.
Vágólapra másolva!

Az articsóka legendája

A legenda szerint – amelyet Quintus Horatius Flaccus költő énekelt meg – az első articsóka egy szép fiatal lány, Cynara volt, aki Zinari szigetén élt. Amikor Zeusz megpillantotta, azonnal megragadta az alkalmat, hogy elcsábítsa. Eldöntötte, hogy istent csinál belőle, így az Olümposzra költözhet, és közelebb lehet hozzá.

Cynara beleegyezett, ám rövid időn belül hiányozni kezdett neki az édesanyja, és honvágy gyötörte; visszatért az emberek világába egy rövid látogatásra.

Ez a tette azonban nem volt istennőhöz méltó, ezért Zeusz megharagudott, a földre taszította Cynarát, és átváltoztatta növénnyé. Így született meg az articsóka, melynek latin neve cynara scolymus, és amelynek közepén, kemény levelei takarásában dobog ehető, legfinomabb része, a szíve, mint az olthatatlan szerelem jelképe.

Az articsóka sokoldalú alapanyag, amely sok tápértéket adhat hozzá a táplálkozásunkhoz Forrás: shutterstock.com

Két nyomós ok a fogyasztására

Évtizedek óta fogyasztják vizelethajtóként, a vesék egészsége miatt, a modern kutatások most azonban bebizonyították, hogy a szív és a máj számára is védelmet nyújt. Az articsóka ugyanis antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik.

Kínai kutatók egereken végzett vizsgálatok során fedezték fel, hogy az articsókakivonat csökkentette az alkohol okozta májkárosodást.

A kutatók továbbá azt találták, hogy az articsóka növelte az egerek antioxidáns-szintjét, ami elősegítette az oxidatív stressz elnyomását. Ezenkívül az articsóka csökkentette a gyulladást elősegítő vegyületek jelenlétét a májszövetekben.

A másik vizsgálat során brit kutatók véletlenszerűen választottak ki önkénteseket, és az articsókalevél-kivonat koleszterinszintre gyakorolt hatását tesztelték. Az eredmények szerint növekedett a résztvevők általános jóléte és csökkent a koleszterinszintje.

Az articsóka egyéb egészségügyi előnyei

Az articsóka sokoldalú alapanyag, amely sok tápértéket adhat hozzá az étkezésünkhöz. Függetlenül attól, hogy gőzöljük vagy főzzük, fogyaszthatjuk önmagában, köretként, előételként vagy akár snackként.

Íme néhány további lenyűgöző előny:

  • Gazdag A- és C-vitaminforrás, vas, kálium és antioxidánsok is vannak benne.
  • Kiváló fehérjeforrás.
  • Magas élelmirost-tartalommal bír.
  • Javítja az emésztést és megakadályozza a székrekedést.
  • Fokozza az immunrendszer működését.
  • Gazdag polifenolokban, amelyek elősegítik a sérült sejtek helyreállítását.
  • Másnaposság ellen is kiváló.
  • Támogatja az egészséges testsúlykezelést, mert szabályozza az étvágyat.
  • Segít a rák elleni küzdelemben.

Az articsóka előkészítése a konyhában

A növény legfinomabb része a szíve, ám ahhoz, hogy megkaparinthassuk, keresztül kell vágnunk magunkat a kemény burkon. Első lépésként mossuk meg az articsókát, szedjük le a leveleit,

majd fogjunk egy fél citromot, és kenjük be a zöldséget, hogy ne barnuljon meg.

Aztán vágjunk le a tetejéből körülbelül 2-2,5 centimétert, törjük le a szárát, és vágjuk körbe az alsó részt, így távolítva el a levelek maradékát. Egy kanál vagy az ujjunk segítségével szedjük ki a belső szőrös, ehetetlen részt, majd tegyük a zöldséget néhány percig citromos vízbe.

Adjuk hozzá a zöldségleveshez, főzzük, pároljuk és fogyasszuk köretként, salátaként, vagy készítsünk belőle krémlevest.

Az articsóka finom, tápláló, valamint szív- és májbarát! Legyünk kreatívak a konyhában, és élvezzük ennek a különleges zöldségnek az egészségügyi előnyeit.