Hogyan tároljuk a lisztet – ha nem papírzacskóban?

liszt
Vágólapra másolva!
Mi történik a liszttel, ha megvesszük? Betesszük a kamrába és otthagyjuk – a saját papírzacskójában. Ám a lisztet hosszú távon a papírzacskóban tárolni nem a legjobb ötlet. Nézzük meg, mit kell tennünk, hogy a lehető legtovább megőrizhessük a liszt frissességét.  
Vágólapra másolva!

A papírzacskó problémája

A papírzacskó nem teljesen légmentes, ráadásul a nedvesség könnyen átjut rajta. Még ennél is kellemetlenebb,

hogy apró kártevők is megjelenthetnek benne.

Létezik azonban egy konyhai trükk, amellyel tovább marad friss a liszt, ráadásul a kártevőktől sem kell aggódnunk.

Forrás: Shutterstock

A legjobb mód

Az emberek a lisztet általában a kamrában tárolják, ugyanakkor a hűtőben vagy a fagyasztóban sokkal tovább marad friss. Főleg akkor érdemes a hűtőbe tenni, ha nincs kamra, a házban pedig meglehetősen meleg van.

A magas páratartalomtól a liszt ugyanis gyorsan tönkremegy, ráadásul ez kedvez a különböző bogarak megjelenésének is.

Tehát nyáron, nagy melegben a kamrából is érdeme áttenni a hűtőbe, egy meleg szekrényből meg pláne! Ha egy mód van rá, akkor a papírzacskót is dobjuk inkább ki, öntsük a lisztet légmentesen záródó edénybe.

Száraz, hűvös helyen a liszt egy évig is eláll.