Zseniális trükk a tejjel, amit még sosem próbált

tej
Arról nem számoltak be, hogy került-e külföldre is a fertőzött tejből (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Néhányan képtelenek vagyunk tej nélkül inni a kávét, mások még a teába is tesznek. Szükségünk van rá a főzés során, és a gyerekek kakaójához is. Mit tegyünk, ha kifogytunk a tejből, de azonnal szükségünk lenne rá? Danielle Chapman költő megosztott egy szuper trükköt a Facebook-oldalán, amely választ ad erre a kérdésre.
Vágólapra másolva!

Danielle Chapman költő megosztott egy tippet a Facebook-oldalán, amely hatalmas népszerűségnek örvendett. Ez a trükk nemcsak biztosítja a tejellátottságot hónapokig, de még a pazarlástól is megóv minket.

Ha például nem fogy el a tej és csak megsavanyodna a hűtőben, egyszerűen öntsük jégkockatartóba és tegyük a fagyasztóba.

Eljárhatunk így abban az esetben is, ha attól tartunk, hogy kifogyunk a tejből. Ha lefagyasztjuk a jégkockatartóba, mindig lesz kéznél egy-két kocka a teába vagy a kávéba.

– teszi hozzá.

Arra azonban mindenképp figyeljünk, hogy a tejet ne tegyük húsok vagy hal közelébe a fagyasztóban, mert könnyen átveszi mindennek az ízét.

Forrás: pixabay.com

Amennyiben nagyobb mennyiségű tejet szeretne lefagyasztani, légmentesen záródó edényben tegye. Mindenképp jegyezzük fel, mikor tettük a tejet a fagyasztóba. Továbbá arra is figyeljünk, hogy a tej térfogata megnő fagyasztás után,

így semmiképp se tegyük üvegbe.

A tej meglehetősen gyorsan kiolvad, csak tegyük a hűtőbe egy éjszakára. A kiolvasztást követően néhány napon belül érdemes elfogyasztani.

Mivel a textúrája megváltozhat, rázzuk fel minden használat előtt. Sütéshez és főzéshez kiváló.

A tej tárolásának ideje megoszlik, ugyanakkor az általános nézet szerint három hónapig lehet biztonságosan fagyasztani.