Sztárséfek otthonról tanítanak főzni Franciaországban

főzés
Vágólapra másolva!
Francia sztárséfek tévéműsorban és a közösségi hálón mutatják meg, hogy főznek egyszerűen, olcsón az otthoni konyhájukban, hogy segítsenek a nézőknek és követőiknek.
Vágólapra másolva!

Mivel éttermeik zárva vannak, a sztárok a házi koszt örömeivel igyekeznek felvidítani a járvány miatt otthonaikba kényszerült franciákat.

– mondta el Cyrill Lignac, aki jelenleg a francia gasztronómia legnépszerűbb alakja. A múlt héten tévéműsort indított Tous en cuisine (Mindenki a konyába!) címmel, amely a mindennapok ételeit és otthoni teendőit mutatja be az új koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején.

Forrás: Shutterstock

A műsor a tervek szerint addig tart, amíg az embereknek a veszélyhelyzet miatt otthon kell maradniuk.
Egy másik párizsi séf, Amandine Chaignot is online órákat tart.

– magyarázta.

Alexandre Mazzia egy kétcsillagos étterem séfje Marsailles-ben, akit 2019-ben az év szakácsának választotta a Gault & Millau gasztrokalauz. Most saját szavai szerint "apa, aki a gyerekeivel házi feladatot ír, sportol és főz".

Kevés szabadidejében a jelenlegi helyzetre átalakított recepteket tesz közzé a közösségi médiában,

van köztük olyan csokoládétorta, amelyhez se a lisztet nem kell megszitálni, se a tojást felverni, valamint olyan zöldlencse-saláta, amelyben a kumkvat nevű apró kínai citrusfélét zöldalmával, a kesudiót bármilyen olajos maggal helyettesítette.

Christophe Bacquie, egy három Michelin-csillagos étterem séfje szintén a közösségi hálón segít főzni a franciáknak.

– mondta a szakács, aki mediterrán fogásokra – köztük a narancsos, mézes és rozmaringos endíviára vagy a citromos-olívaolajos tortára – szeretné megtanítani az embereket.

– magyarázta.