Házi májpástétomot és a lusta asszony rétesét készítettük

2020.03.16. 08:29

A múlt hét sem telhetett el finom falatok nélkül. Sütöttünk buktát az ebéd mellé, elkészítettük a lusta asszony rétesét és még házi májpástétomot is csináltunk. Epres frappuccinóval csalogattuk elő a jó időt, megdöbbentünk a denevérnyálas kávén és szívből ünnepeltük a magyar bort, mert újabb sikereket ért el. Gasztro-összefoglaló.

Puha túrós bukta az ebéd mellé egyszerűen

Az ebéd mellé mindig jólesik a desszert, akkor is, ha teljesen tele vagyunk. Főleg, ha ilyen finom, puha túrós buktát szolgálnak fel, mint amilyen ez is. Citromhéj helyett ízesítsük inkább vaníliával, sokkal finomabb.

Magyar bor ért el sikert a világ egyik legnagyobb borversenyén

Ezüstérmet hozott el a világ egyik legrangosabb borversenyéről, a párizsi Vinalies Internationales-ről a verpeléti Varsányi Pincészet. A 26 éves múltra visszatekintő borversenyre évről-évre több ezer bort neveznek a világ minden tájáról.

Forrás: Shutterstock

Az elismert boros szakértőkből álló több mint 100 fős zsűri 5 napon át vaktesztelte a többtucatnyi országból érkezett tételeket Párizsban. Így került a legjobbak közé az idén 30 éves pincészet Grand Selection sorozatából a Kékfrankos Superior is.

A lusta asszony rétese az új kedvenc desszertünk

Imádom a lusta asszony recepteket! Villámgyorsan megvannak, egyszerűek, nem kell órákat töltenünk a konyhában, hogy kész legyen a sütemény vagy az ebéd. Ilyen gyorsan kész van a lusta asszony rétese is, amely bár eltér a hagyományos rétestől, mégis nagyon-nagyon finom!

Megvan az ország 50 legjobb borásza

A március 6-i Borkonferencián kihirdették az 50 legjobb magyar borász névsorát. Ők ötvenen, 2020 legjobbjai másnap a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül tartották meg azt a szakmai kóstolót, amely alapján szavazni fognak és megválasztják maguk közül a Borászok Borászát.

Forrás: Shutterstock

2020 ötven legjobb magyar borászának névsorát, a díj alapítója, Rókusfalvy Pál hozta nyilvánosságra a március 6-i Borkonferencián. Március 7-én pedig a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül ők ötvenen (kiegészülve a korábbi évek győzteseivel) személyesen is találkoztak, megkóstolták egymás borait.

Epres frappuccinóval csalogatjuk elő a jó időt

Ez a krémes frappuccino kávéházi hangulatot varázsol a lakásunkba. Nagyon egyszerű elkészíteni, és mivel nagyon finom, biztosan hamar az ujja köré csavar minket. Az eper és a vanília aromájának barátsága teszi olyan ellenállhatatlanná.

8+1 smoothie a szürke hétköznapokra

Napi rendszerességgel kellene gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanunk, hogy megőrizzük az egészségünket. Sokan azonban hiába ismerik ezt a „szabályt", mellőzik ezen alapanyagok fogyasztását.

Forrás: Shutterstock

Ennek oka lehet például az, hogy utálják a zöldségeket, rá sem bírnak nézni. Nekik találták ki a különböző turmixokat, amelyek finomak, válogatott zöldséget és gyümölcsöt tartalmaznak, ráadásul tele vannak vitaminokkal.

Ez derült ki a koffeinről: jobb hír, mint hinnénk

Noha a koffein kognitív előnyei már ismertek, mint a fokozott éberség, fokozott figyelem és jobb motoros képességek, az is kiderült, hogy a fókuszálásra és a problémamegoldásra is hatással van.

Mi köze van a denevér nyálának a kávébabokhoz?

Azok a kávékedvelők, akik szívesen próbálnak ki extrém találmányokat, mint a vajas vagy a brokkolis kávé, biztosan értékelnék a denevérnyálas kávét is. Egyelőre Costa Rica és Madagaszkár környékén elterjedt, és meglehetősen drága.

Szerecsendiós sült banán percek alatt

Banánt eddig csak önmagában, nyersen fogyasztottunk. Mostanra azonban rájöttünk: sütve talán még finomabb! Készítsük is el mindjárt ezt az egyszerű, mégis nagyszerű sült banánt, amely a szerecsendiótól olyan tökéletes.

Kíváncsi a házi májpástétom receptjére? Akkor lapozzon tovább!

Előző
  • 1
  • 2
Következő