Hagyományos madártej, ami feldobja a hétköznapokat

madártej
Vágólapra másolva!
A madártej tulajdonképpen egy francia desszert, amely tejsodót jelöl habgaluskával. A 18. század közepe tájékán terjedt el egész Európában. Elkészítése nagyon egyszerű, ráadásul mindössze néhány alap összetevőre van szükség hozzá. Sokan éppen emiatt kedvelik, hiszen nem csak finom, de gyorsan el is készül.
Vágólapra másolva!
Madártej. A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Hagyományos madártej

Hozzávalók a sodóhoz:

  • 850 ml tej
  • 1 db vaníliarúd kikapart magja és belseje
  • 4 db tojássárgája
  • 80 g cukor
  • 1 csipet só

Hozzávalók a habgaluskához:

  • 4 db tojásfehérje
  • 2 evőkanál porcukor
  • 1 csipet só

Elkészítés:
A habgaluska elkészítéséhez verjük fel a tojásfehérjét a porcukorral és a sóval.
Keverjük hozzá a tejhez a vaníliarúd kikapart belsejét, közben folyamatos keverés mellett forraljuk fel.
Egy kanállal tegyük bele a habgaluskát, főzzük az egyik oldalát néhány percig, majd a másikat, szedjük ki és tegyük félre.
Keverjük össze a tojássárgáját a cukorral és a sóval. Verjük habosra.
Lassan adjuk hozzá a tejet folyamatos keverés mellett.
Ezután alacsony lángon, folyamatos keverés mellett főzzük, amíg besűrűsödik.
Hagyjuk kihűlni és tálaljuk a habgaluskával.