Rizsszemekből rakta ki Marilyn Monroe-t, olimpiai ezüstöt nyert

Vágólapra másolva!
A békéscsabai fotós, Imre György ezüstérmet szerzett a stuttgarti gasztroolimpián rizsszemekből készült alkotásával. 
Vágólapra másolva!

Imre György, aki civilben fotóriporter, fotóművész, festett rizsszemekből készült alkotásával a szakácsartisztika kategóriában indult a világversenyen, a színpompás remekmű pedig azonnal elnyerte a zsűri tetszését. A kézzel festett rizsszemek Andy Warhol Shot Marilyns című, híres műalkotását teljesen élethűen adják vissza: az egykori szexszimbólum, Marilyn Monroe portréja négy különböző háttérszínben jelenik meg rizsből.

A kompozíció teljesen egyedülálló volt a gasztroolimpián,

mivel hasonlóan modern téma még sosem jelent meg a versenyművek között.

A mű és az alkotó Forrás: Imre György/Facebook

Az alkotás 147 ezer rizsszemből készült, amelyet a türelmes szakács egyesével ragasztott csirízzel a képre.

– November óta naponta 2-3 órán keresztül készítettem a képet. Mivel a verseny feltétele, hogy csak 100 százalékban ehető elemekből állhat a versenymű, ezért a rizsszemek festéséhez is szigorúan csak természetes alapanyagokat használtam, mint a cékla vagy a curry – avatta be a kulisszatitkokba a Vasárnapi Blikket Imre György, aki bár nagyon büszke az eredményére, nem tervezi, hogy valaha újra indul a világversenyen.