Megvan az év magyar étterme

Stand Étterem
Vágólapra másolva!
Ismét a Széll Tamás és Szulló Szabina által vezetett Stand fine dining étterem kapta a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat a hétfőn Budapesten megrendezett gálán.
Vágólapra másolva!

Az ország legjobb éttermei közé 2019-es teljesítményével a Stand után sorrendben az Onyx, a Babel, a SALT Budapest, a Borkonyha, a Costes, a Pasztell, a Costes Downtown, a St. Andrea Restaurant, a Textúra, a Stand25, és az Arany Kaviár került.

A Szulló Szabina, Széll Tamás, Csahók Ibolya és Hamvas Zoltán négyese által fémjelzett Stand étterem bizonyítja, hogy a magasra pozícionált fine dining éttermeknek is van létjogosultságuk a magyar vendégek körében.

A hangsúlyosan magyar alapanyagokra épülő menüsorban megtalálható a gulyásleves, a somlói, a kecsege vagy a szarvasborjú. Az étterem az első perctől fogva hozza a nemzetközi értelemben vett topéttermek színvonalát – indokolták döntésüket a szervezők.

2020-ban másodjára nyerték el az év étterme díjat.

Stand Étterem Forrás: Stand Restaurant Facebook

A hétfői gálán különdíjakat is kiosztottak: az év séfje a két Michelin-csillagos Onyx konyháját vezető Mészáros Ádám, az év cukrászdája – sorozatban harmadik éve – a Mihályi Patisserie.

Az év ifjú séftehetségének Mede Ádámot, a Laurel Budapest séfjét választották, az év ígéretes étterme díjat a Pasztell étterem vehette át.

Az év innovatív konyhája díj a SALT Budapest étteremé, az év éttermi szervize díj pedig az idén 30 éves fennállását ünneplő Arany Kaviár étteremé. A Dining Guide Életmű Díját a Déryné Bisztró főpincére, Pergel József vehette át.

Idén először fenntarthatósági díjat is átadtak:

a Dining Guide első "zöld" elismerését az őriszentpéteri Pajta Étterem kapta, ahol egész évben nagy hangsúlyt fektetnek a környék elfeledett alapanyagainak használatára, és megvalósítsák a valódi farm-to-table koncepciót.

A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Szintén idei újítás, hogy átadták az év szerethető étterme díjat, melyet a Két Szerecsen Bisztró nyert el. Új díj az év vidéki étermének járó elismerés is, melyet az Anyukám Mondta kapott meg. Az év alternatív vendéglátóhelye díjat a Freyja - the croissont story kapta. A Dining Guide az alternatív vendéglátóhely kifejezést a street food elnevezés helyett használja, hiszen a legtöbb esetben az éttermekben fogyaszthatók ezek az ételek.

A Dining Guide-ot idén is külföldi szaktekintély segítette a végső döntéshozatalban.

Az egész éven át tartó tesztelés során a nemzetközi szakmai zsűrit idén Fausto Arrighi képviselte, aki 36 évet töltött el a világ legnagyobb nevű étteremkalauzánál, a Michelin Guide-nál, és már négy éve segíti szakmai tanácsadóként a Dining Guide munkáját.

Herczeg Zoltán, a Dining Guide étteremkalauz felelős kiadója hangsúlyozta, a Dining Guide elsősorban azon szempont szerint értékeli az éttermeket, hogy miként felelnek meg a saját kategóriájukban elvárható szintnek.

Így olyan éttermeket is a legjobbak közé sorol, amelyek nem tekinthetők "klasszikus" csúcsétteremnek, mert progresszív étlappal, kötetlenebb stílusban és informálisabb szervizzel dolgoznak, ettől függetlenül azonban kétségkívül csúcskategóriásak.

A 2004-ben alapított Dining Guide-díj az egyik legjelentősebb elismerés a magyar vendéglátóiparban.