Újra keresik Magyarország tortáját

Magyarország cukormentes tortája 2017 Pöttyös Panni
Vágólapra másolva!
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén tizennegyedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája", pályázatot az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk alkalmából, államalapító Szent István köszöntésére.
Vágólapra másolva!

Az új, kreatív ötletek és különleges ízkombinációk minden évben nagy izgalommal és várakozással töltik meg a versenyidőszakot, melyet most a közönség is testközelből megtapasztalhat. Az első zsűrizési kör ugyanis élőben

kerül megrendezésre a SIRHA Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HORECA kiállításon.

A zsűri három szakaszban értékeli a munkákat. Minden nevezett torta vitrinekben lesz kiállítva a helyszínen. A zsűrizés folyamán a versenyzők és a látogatók is láthatják, hallhatják a versenymunkák értékelését. A közönség lelátóról, kivetítő segítségével követheti az eseményt, melyet Pataki Ádám cukrászmester moderál.

A zsűri tagjai:

  • Baracskay Angéla cukrászséf
  • Gerő Eszter cukrászmester - Sütizz! Cukrászda, Budapest
  • Andrész Zoltán cukrászmester – Andrész Cukrászda, Biatorbágy
  • Kiss Zoltán cukrászmester – Családi Kiss Cukrászda, Lajosmizse
  • Mészáros Gábor cukrászmester – Mészáros Cukrászda, Szombathely
  • Szervánszky László cukrászmester – Szent Korona Cukrászda, Soltvadkert
  • Tóth Norbert cukrászmester – Tóth Cukrászda, Dunaföldvár – a tavalyi Magyarország Tortája verseny győztese

A zsűrizés időpontja: 2020. február 6. Az öt döntőbe jutó torta bejelentésére 16:30-kor kerül sor.