30 perc egy magyar klasszikusért: mennyei túrógombóc

túrós gombóc
Vágólapra másolva!
Bár itthon is egyre több, finomabbnál finomabb desszert kapható, végül csak visszatérünk a hagyományokhoz. A túrógombóc az egyik ilyen felejthetetlen finomságunk. Nevetségesen könnyű elkészíteni, gyorsan megvan, ráadásul isteni finom! Mivel ennyire egyszerű, még a kezdő szakácsok is bátran belefoghatnak, biztosan sikerélménnyel gazdagodnak.
Vágólapra másolva!
Túrógombóc. A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Túrógombóc

Hozzávalók:

  • 500 g túró
  • 1-2 evőkanál vaníliacukor
  • 3 nagy tojás
  • egy csipet só
  • 80 g búzadara
  • 250 g zsemlemorzsa
  • olaj
  • porcukor és tejföl a tálaláshoz

Elkészítés:
Tegyünk fel egy lábasban vizet forrni.
Nyomkodjuk át a túrót egy villával, azután keverjük össze a tojással, a búzadarával, a sóval és a vaníliáscukorral.
Formázzunk belőle gombócokat, és főzzük ki sós, forrásban lévő vízben.
Ez körülbelül 10-15 perc. Akkor jó, ha feljönnek a víz tetejére.
Olajon pirítsuk meg a zsemlemorzsát, azután forgassuk meg benne a gombócokat.
Tejföllel és porcukorral tálaljuk.