Ehető látványosságokkal várja az érdeklődőket a Pécsi Csokoládé Karnevál

csokoládé csoki afrodiziákum
A csokoládé izgalmat és jó közérzetet vált ki. Az viszont lényeges, hogy legalább 75 százalékos kakaótartalommal bírjon az édesség, csak így lesz hatásos vágykeltő. Rögtön fokozhatjuk is a hatást, ha csilis csokoládét eszünk.
Vágólapra másolva!
Ehető látványosságokkal, 3D-nyomtatóval előállított csokoládéval, csokiszökőkúttal, szakmai előadásokkal, gyerekjátékokkal, kiállítással és bemutatókkal várják jövő hétvégén a nyolcadik Pécsi Csokoládé Karnevál látogatóit.
Vágólapra másolva!

A karneválnak otthont adó Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) MTI-hez eljuttatott írásos összegzése szerint a Zsolnay Kulturális Negyedben február 8-án és 9-én megvalósuló esemény húsz – nagyrészt ingyenes – programmal és az ország minden részéből érkező kézműves csokoládék vásárával várja az érdeklődőket.

A közönségnek bemutatkozó több mint egy tucat csokoládékészítő kínálatából megismerhetők az ország, illtve a világ csokoládéi, valamint számos csokoládékülönlegességet szerezhetnek be az érdeklődők.

Kiemelték: a karnevál egyik legjobban várt attrakciójaként a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködve bemutatnak egy 3D nyomtatót, amely ez alkalommal ehető csokoládét fog előállítani.

A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

A szakmai programok során a csokoládékészítés technológiájának történetéről tart előadást Csiszár Katalin, a Rózsavölgyi Csokoládéműhely csokoládékészítője, de az érdeklődők megismerhetik a Szerencsi Csokoládégyártás 97 éves történetét, a 3D-nyomtatás szerepét az élelmiszeriparban, csokoládépapírok világát

és bepillanthatnak Venezuela, Brazília és Madagaszkár csokivilágába is.

A rendezvény keretében a negyedben lévő Csoko-Láda Csokibolt tulajdonosa, a karnevál szervezője, Mosonyi Éva a csokoládé és a művészet kapcsolatába avatja be az érdeklődőket. Újdonságként pedig egy újabb élvezet is megjelenik: Most must címmel tart előadást Győrffy Zoltán, a Pécsi Borozó című magazin főszerkesztője.

A gyerekek csokis memória- és logikai játékokkal játszhatnak,

megpakolhatják a csokirakodó kisvasutat, Total Art Egyesület pedig animációs játszóházzal várja a kicsiket Keltsük életre Gombóc Artúrt címmel – sorolják a ZSÖK tájékoztatójában. Az összegzésben kiemelték még, hogy a résztvevők szeme láttára egy három kilogrammos csokitömbből készítenek különleges pécsi motívumú csokiképeket helyi művészek,

az elkészült alkotásokat pedig jótékony célra ajánlják fel.

A rendezvény házigazdája Lokodi Ákos kreatív séf lesz, aki a látogatók előtt készíti el csokoládés ételeit. Az eseményről további részletek olvashatóak Pécsi Csokoládé Karnevál közösségi oldalán.