Öt zöldség közül kerül ki az idei Bocuse d'Or magyar döntőjének kötelező alapanyaga

szakács oktatás gasztronómia képzés
Ingyen képezik a szakácsokat
Vágólapra másolva!
A barna csiperkegomba, a csicsóka, a karfiol, a káposzta vagy a cékla lesz az idei Bocuse d'Or magyar döntőjének kötelező alapanyaga – közölték kedden a szervezők.
Vágólapra másolva!

A versenyt február 5-én rendezik meg a Sirha Nemzetközi Élelmiszeripari és HoRaCe szakkiállítás keretében Budapesten. A megmérettetést megelőző napon a Bocuse d'Or hazai döntősei a METRO csaknem ezer négyzetméteres standjának piacáról válogatják össze versenyfogásaikhoz a friss alapanyagokat.

Akkor derül ki sorsolással az is, hogy a keddi sajtótájékoztatón bemutatott öt zöldség közül melyik lesz az, amelyet kötelezően használniuk kell a verseny során.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia és a Sirha Budapest elnöke elmondta, hogy a Bocuse d'Or magyarországi döntőjének győztese képviseli majd az országot a világ legjelentősebb szakácsversenyének

májusi európai döntőjén Tallinnban.

A Bocuse d'Or versenyek két témája közül a hús idén a fürj és a kacsamáj, a másik téma a hal, amely a budapesti versenyen a pisztráng lesz. Az egyes témákhoz választott élelmiszerek Tallinnban még változhatnak – tette hozzá Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.

A Bocuse d'Or selejtezőjét jelentős előnnyel Veres István nyerte, második helyen Palágyi Eszter, a harmadikon pedig Haraszti Zsolt végzett.

A verseny történetében először két olyan séf szerepel az első két helyen, aki jelenleg vagy a közelmúltban Michelin-csillagos étterem konyháját vezette. A további három továbbjutó között van Csik Gábor, Huszár Tibor és Kelemen Roland.