Először történt ilyen a francia Michelin gasztronómiai kalauz történetében

séf, szakács
Vágólapra másolva!
A Michelin francia gasztronómiai kalauz történetében először kapott három Michelin-csillagot Franciaországban egy japán séf, a Párizsban dolgozó Kobajasi Kei.
Vágólapra másolva!

Mellette még két francia séf, Glenn Viel és Christopher Coutanceau érdemelt ki először három Michelin-csillagot az étteremkalauz 2020-as franciaországi kiadásában, amelyet hétfőn mutatott be Párizsban Gwendal Poullennec, a Michelin-kalauz vezetője.

A 42 éves naganói születésű Kobajasi kilenc éve nyitotta meg a francia fővárosban Kei nevű éttermét, amely 2017-ben két csillagot kapott a Michelin-kalauztól.

Már 15 évesen eldöntötte, hogy séf lesz és francia konyhát akar vinni Franciaországban. Alaptanulmányait hazájában folytatta, húszévesen érkezett Franciaországba, ahol olyan mesterei voltak, mint Gilles Goujon, Michel Husser és Alain Ducasse sztárséfek.

A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Kobayashi hagyományos francia konyhát visz modern "csavarral" és a fúziós konyha elemivel. Konyhája tükrözi kézügyességét, és munkatársaitól is tökéletességet vár el az ételek megalkotásakor, amelyeket harmonikus ízek és állagok jellemeznek.

A franciaországi Michelin-kalauzban 628 éttermet minősítettek egy, két, vagy három csillaggal, utóbbit 29 vendéglátóhely érdemelte ki.

Az étteremkalauz már korábban bejelentette, hogy megfosztották egyik csillagától a két éve elhunyt Paul Bocuse Lyon melletti legendás éttermét. A francia gasztronómia pápájának tartott konyhafőnök vendéglője, a Collonges-au-Mont-d'Or-ban működő L'Auberge du Pont de Collonges

1965 óta megszakítás nélkül viselte a maximálisan adható három Michelin-csillagot, ami rekord az étteremkalauz történetében.

A Michelin indoklása szerint Paul Bocuse utódainak nem sikerült tartaniuk a háromcsillagos színvonalat, és tartoznak a vendégeknek azzal, hogy ezt jelzik is nekik a kalauzban.