5 céklás ital, amely pillanatok alatt vonzóvá varázsolja a zöldséget

céklaturmix
Vágólapra másolva!
A cékla ropogós textúrájával kiválóan illik a salátákba. Sokan vannak, akik nem igazán szeretik az ízét, ezért inkább elkerülik. Pedig számos módja van annak, hogyan lehet ezt a zöldséget is ínycsiklandóvá és étvágygerjesztővé tenni.
Vágólapra másolva!

A cékla alacsony kalóriatartalmú zöldség, illetve magas a rosttartalma, ezért kiválóan illik egy egészséges és egy diétás étrendbe is.

Azok is kihasználhatják csodás egészségügyi előnyeit, akik egyébként nem szeretik.

Bár a gyümölcs- és zöldségfogyasztás legjobb módja, ha nyersen, egészben vagy felvágva esszük őket, aki nem szereti, annak is vannak még lehetőségei. Itt van például öt céklaalapú ital, amely pillanatok alatt varázsolja vonzóvá a harsány színű zöldséget.

Céklaturmix. A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Céklalé

Csak tegyük a gyümölcscentrifugába, aztán ízesítsük kedvünk szerint. Adjunk egy kis sót és fekete borsot, ha inkább a sós dolgokért, egy kis cukrot, ha pedig az édes ízért vagyunk oda.

Sőt, egy kis frissen facsart citromlé is kerülhet bele, ha elnyomnánk a cékla aromáját.

Céklás tejturmix

Ez a színes turmix az egyik legjobb dolog, ami télen velünk történhet. Főzzünk meg néhány szelet céklát, azután pürésítsük egy turmixgépben. Adjunk hozzá tejet, cukorszirupot, fahéjat, és fogyasszuk a reggeli mellé. A tejturmixunkat feldobhatjuk egy kis vaníliafagylalttal is, hogy még ízletesebb legyen.

Céklaturmix

Főzzünk meg néhány szelet céklát és keverjük össze más választott gyümölcsökkel. Jól illik hozzá például az áfonya és egyéb bogyós gyümölcsök. Beledobhatunk néhány diófélét és magvat is, például mandulát vagy chiamagot. Így egy szuper egészséges céklaturmix lesz az eredmény.

Ízesítsük egy kis kókuszreszelékkel.

Céklalimonádé

Készítsünk finom, rózsaszín limonádét cékla, alma, retek vagy csak cékla felhasználásával. Adjunk hozzá vizet, limelevet és élvezzük a citrusos felfrissülést.

Cékla shoot

Dolgozzunk össze turmixgépben céklát, epret vagy bármilyen bogyós gyümölcsöt, egy kis petrezselymet, balzsamecetet, sót és borsot. Döntsünk magunkba egy kis pohárral reggeli előtt, hogy egészségesen induljon a nap.