Ne dobja ki a megpuhult kekszeket, mert isteni sütemény lehet belőle

csokoládés sütemény, hűtős sütemény, desszert
Vágólapra másolva!
A keksz akkor jó, ha friss és ropogós, főleg, ha még egy csésze tea is jár mellé. Ugyanakkor előfordulhat, hogy elfelejtjük visszacsomagolni, ha már nem akarunk többet enni belőle, és másnapra megpuhul. Ehhez persze már nem fűlik a fogunk, nem szívesen esszük meg. Mit teszünk ilyenkor? Ami a legegyszerűbb: kuka! Pedig isteni csokis sütit is készíthetnénk belőle.
Vágólapra másolva!
A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Hűtős sütemény

Hozzávalók:

  • 100 g étcsokoládé
  • 100 g sózott vaj
  • 4 evőkanál méz vagy juharszirup
  • 1 evőkanál whisky
  • 260 g keksz, puffasztott rizs, aszalt gyümölcs, diófélék vagy ezek keveréke

Elkészítés:
Törjük apróra a csokoládét és tegyük egy tálba a vajjal, a mézzel vagy a juharsziruppal és a whisky-vel együtt.
Tegyük egy lábas forrásban lévő víz fölé és hagyjuk megolvadni.
Amint krémessé válik a csokis keverék, keverjük bele a kekszdarabokat, a puffasztottrizs-szemeket, az aszalt gyümölcsöket és a dióféléket.
Öntsük az egészet egy sütőpapírral kibélelt és kiolajozott kenyérformába, majd tegyük a hűtőbe négy órára
Szeletelve tálaljuk.