A múlt héten isteni recepteket tanultunk

sütőtökös receptek
Tegyünk 2 evőkanál tökpürét egy pohárba. Adjunk hozzá egy csipet fahéjat, gyömbért és szerecsendiót. Keverjünk hozzá egy kis csésze eszpresszót. Forraljunk vagy habosítsunk 200 ml tejet, öntsük a tökös kávéra. Tálaljuk tejszínhabbal
Vágólapra másolva!
A múlt hét is bővelkedett receptekben, imádunk újdonságokat tanulni. Isteni finomra sikerült a sütőtökös francia pirítós és a cukormentes mogyorókrém is. Házi, tartósítószermentes ételízesítőt, tökös és körtés finomságokat is készítettünk. Nem hagytuk ki a sütőben sült tojás, a karfiolos lepénykenyér és a tökös turmix receptjét sem. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

10 tökös finomság, amit semmiképp se hagyjunk ki az őszből

Noha nehezen vettünk búcsút a nyártól, azért izgatottan vártuk a klasszikus őszi idénygyümölcsök és -zöldségek érését. A sütőtök az egyik kedvencünk, egyszerűen képtelenség, hogy nélküle teljen el az ősz. Tökös krémleves, latte, rizottó, zabkása és megannyi finomság kerülhet még az asztalra. Itt az ideje hozzáfogni a tökös recepteknek, és élvezni az őszt!

Igyuk ezt az italt a reggeli mellé, nem fogjuk megbánni

A zöld tea gazdag antioxidánsokban és kiváló méregtelenítő. Önmagában is egy szuper ital, az évek során rengeteg rajongót gyűjtött össze számtalan egészségügyi előnye miatt. Ám még jobbá tehetjük, ha fahéjat és kurkumát adunk hozzá.

Forrás: Shutterstock

A kurkuma kurkumin nevű vegyülete erősítheti az immunrendszert, hozzájárul az általános egészséghez, fokozhatja az emésztést és a máj méregtelenítését. A fahéj hasonlóan csodás alapanyag, hiszen segíthet a fertőzések leküzdésében, továbbá a fogyásban.

5 zseniális mód, hogyan használjuk fel az avokádó bőrét és magját

Az avokádó egyre kedveltebb alapanyag, noha önmagában fogyasztva elég jellegtelen. Saláták, turmixok, egyéb finomságok összetevője. Elmondhatjuk továbbá, hogy az avokádónak csak a húsát használjuk fel, a mag és a héja mindig a kukában végzi. Pedig bizony ezeket is felhasználhatnánk.

Itt az ősz, jönnek a sütőtökös receptek: tökös francia pirítós reggelire

Imádjuk a sütőtökös recepteket! Az ősz beköszöntével szinte mindent elárasztanak a tökös finomságok, nem győzzük tartani a lépést. Ez a tökös francia pirítós is hab a tortán, finom, puha, ízes, biztosan ez lesz az egyik új kedvenc őszi receptünk. Főleg, ha juharsziruppal tálaljuk!

Forrás: Shutterstock

Én nagyon szeretem elkészíteni ezt a finomságot, mert gyorsan megvagyok vele, ráadásul valami különlegességgel indul a nap. A hagyományos francia pirítós elkészítésének első lépése, hogy összekeverjük a tojást, a tejet és egy kevés cukrot. Most is hasonlóan fogunk hozzá, ám egy-két extra hozzávaló is kell bele.

Karfiolos lepénykenyér bögrésen fehér kenyér helyett

Zsemle, kifli, fehér kenyér – Ezek a mindennapjaink részei, noha előfordul, hogy megunjuk őket. Ilyenkor szoktunk teljes kiőrlésű vagy zabos termékeket választani, esetleg otthon elkészíteni egy adag banános kenyeret vagy krumplis zsemlét. Mindkettő remek ötlet, ám mi most mutatunk még egy szuper választást. Ez a karfiolos lepény, ami a diétázók új kedvenc választása lehet.

Miért van elengedhetetlenül szükségünk ezekre az élelmiszerekre?

Egészségünk megőrzése, immunrendszerünk erősítése, a stressz negatív élettani hatásainak csökkentése mindig fontos, de vannak helyzetek, időszakok, amikor ez különösen sokat számíthat. Gyakran lehet hallani a szervezetünkben keletkező szabadgyökökről, amelyek nagy mennyiségben sejtkárosító hatásúak.

Forrás: FUZETEA

Például stressz, dohányzás, betegségek hatására ezek mennyisége megemelkedhet - ilyenkor kerülnek képbe az antioxidánsok, amelyek ezt visszafoghatják. A szervezetünk is termel antioxidánsokat, de időskorban ezek hatásfoka, mennyisége csökkenhet. Sok esetben érdemes lehet ezeket „kívülről' pótolni.

Furcsának tűnhet ez a sütőben sült tojásos étel, mégis nagyon finom

Azt szokták mondani, hogy a tojás az egyik legjobb alapanyagunk. Ez kétségtelenül így is van, viszont egy idő után, ha sokat eszünk belőle, egyszerűen megunjuk. Tükörtojás, főtt tojás és rántotta, körülbelül ennyiben ki is merül a tojásos ötlettárunk. Pedig még számos olyan recept van, amit nem próbáltunk ki.

Isteni finom cukormentes mogyorókrém, amit nem győz majd újra elkészíteni

Muffin, palacsinta, vaníliafagylalt – Mi bennük a közös? Az, hogy mind finomabb házi készítésű mogyorókrémmel! Persze, ha olyan napunk van, kanalazhatjuk egyenesen az üvegből a szánkba, és élvezhetjük isteni finom ízét. Legyünk akárhány évesek, a mogyorókrémet sosem fogjuk megunni.

Forrás: shutterstock.com

Házi mogyorókrémet készíteni cukormentesen igazán egyszerű. Mindössze egy nagy teljesítményű turmixgép vagy konyhai robotgép kell hozzá, hogy igazán krémes és sima legyen a végeredmény.

Cseréljük le az unalmas rántott csirkemellet erre a receptre

A csirke egy nagyszerű alapanyag, hiszen számtalan módon elkészíthetjük. A leggyakoribb, hogy bepanírozzuk és mehet az olajba, ám ennél azért lehetünk kreatívabbak is. Ha nincs saját ötletünk, lessük el a következő praktikát. Nagyon egyszerű elkészíteni, ráadásul nem kell sokat foglalkozni vele.

A mediterrán szuperétel, a koriander 9 egészségügyi előnye

A koriander egy igen kedvelt gyógy- és fűszernövény, fogazott levelei miatt gyakran összetévesztik a petrezselyemmel. Szinte az egész világon ismert, számos nemzet konyhájában megjelenik a mexikói salsától a kínai sült krumplin át a brazil szószokig.

Forrás: Shutterstock

Ennek ellenére nincs olyan konyha, amely gyakrabban használná, mint a mediterrán. Mi is szívesen ízesítjük vele ételeinket szárított vagy friss formában, most azonban talán még inkább oda fogunk figyelni a fogyasztására. Ugyanis számos egészségügyi hatása van, amelyek kiváló alapanyaggá teszik.

Ilyen egyszerű reggelit már régen készítettünk - videó

Ön is szereti a gyors és "összedobálós" recepteket? Kevesen vannak, akik erre a kérdésre nemmel válaszolnak. Gyakran ugyanis életmentő tud lenni egy villámgyors reggeli vagy ebédrecept, amivel két legyet üthetünk egy csapásra: megoldjuk a kajahiány problémáját, ráadásul nem kell órákat töltenünk a konyhában, marad idő a pihenésre. Ez a recept is pont ilyen!

Próbáljuk ki a házi, tartósítószermentes ételízesítőt, nem fogunk csalódni

Azt lehet mondani, hogy az ételízesítőként ismert sárga keverék minden konyhában megtalálható. Ha jobban megnézzük az összetevőket, akkor láthatjuk, hogy egy főként sóból és szárított zöldségekből készült fűszer.

Forrás: Shutterstock

Elsősorban levesek, húsos ételek, köretek, sült zöldségek és főzelékek készítése során használjuk. Kevesen tudják, hogy ételízesítőt nagyon könnyű otthon is készíteni. Csupán egy kis elszántság kell hozzá, hogy egy minden összetevőjében természetes ételízesítő kerülhessen az asztalra.

Spenótos-kolbászos tészta villámgyorsan a semmiből

A húszperces ételkészítés garantált győzelem. Nem kell órákat a konyhában állni ahelyett, hogy pihennénk. Ez a spenótos-kolbászos tészta laktató, finom és nagyon egyszerű elkészíteni. A legjobb benne, hogy az összes alapanyagot együtt főzzük a tésztával, így csak egyetlen edényt koszolunk össze.

5 tipp, hogy a konyhánk tényleg tiszta és higiénikus legyen

A konyha az élelmiszerek feldolgozásának elsődleges helyszíne, ezért kell a megfelelően tisztán tartani. A szennyeződések és a baktériumok jelen vannak, könnyen behozhatjuk őket a bolti élelmiszerekkel. Ha a konyháról van szó, nem lehet elégszer áttörölni a felületeket. Összeszedtük a legegyszerűbb és a legjobb tippeket arról, hogyan tartsuk tisztán a konyhát.

Forrás: Shutterstock

A legjobb körtés finomságok, amelyeket nem szabad kihagyni idén ősszel

Amíg van körte a fákon és a piacok standjain, addig érdemes kihasználni és kihozni belőle a legtöbbet. Sokunk a mindennapok rohanása közben elfelejti, milyen finomságokat is készíthetünk körtéből. Mi összegyűjtöttük ezeket így téve változatossá a szeptemberi étrendünket. Tíz olyan receptet adunk, amelyeket nagyon könnyű elkészíteni, és a körte sem megy kárba.

5 érv a zab mellett, ezért olyan tökéletes reggelire

A zab remek reggeli. Fogyaszthatjuk zabpehelyként, zabkásaként, turmixok alapanyagaként, de beletehetjük az omlettünkbe és a palacsintánkba is. Ezek a tápláló szemek rendkívül gazdagok rostban, fehérjében, kalciumban és vasban is. A nélkülözhetetlen tápanyagoknak köszönhetően nagyon is egészséges.

Forrás: Shutterstock

Készítsünk otthon pirított tökmagot, sokkal finomabb, mint a bolti

Az ősz beköszöntével izgatottan várjuk az első sütőtököket. Eddig inkábba húsa, mint a magja miatt kedveltük, pedig a házi pirított tökmag hazavágja a boltit. A pirított házi tökmagot nemcsak magában fogyaszthatjuk, lehet krémlevesek díszítője, saláták alapanyaga, péksütemények és kenyerek összetevője, feltét a házi pogácsán, de akár turmixok összetevője is.

Itt a körte szezonja, ezért együnk sokat belőle

A körte egy édes, harangalakú gyümölcs, amelyet az ókortól kezdve fogyasztanak. Lehet kissé ropogós, lehet lágy, mindenhogy istenien finom. És nemcsak ezért imádjuk, hanem a számos egészségügyi előnye miatt is. Ezeket szedtük össze ebben a galériában.