Paradicsom befőzése télire tartósítószermentesen

paradicsomszósz
Vágólapra másolva!
Régen a nyár időszaka azt is jelentette, hogy amit csak lehetett, eltettek télire. Befőzés, lekvárkészítés, fagyasztás – a háziasszonyok csak úgy sürögtek-forogtak a konyhában. És milyen jó is volt télen is finom, házi alapanyagokból készített ételeket enni! A paradicsombefőzés bizony sok időt igényel, de télen hálásak leszünk magunknak, amiért végigcsináltuk.
Vágólapra másolva!
Paradicsomszósz. A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Paradicsomszósz

Hozzávalók:

  • 5 kg paradicsom
  • 2 evőkanál só

Elkészítés:

Mossuk meg a paradicsomot, távolítsuk el a szárrészt.
Vágjuk ketté, majd rakjuk egy hatalmas fazékba.
Érdemes összenyomkodni, mielőtt melegíteni kezdenénk.
Főzzük folyamatos keverés mellett, amíg fel nem forrt.
Ezután vegyük alacsonyra a lángot, és néha megkeverve főzzük még fél óráig.
Vegyük le a gázról a paradicsomot, majd paradicsompasszírozóval passzírozzuk át.
Az így kapott szószt tegyük vissza a tűzre, és főzzük még legalább 1 órán át.
Közben tisztítsuk meg és melegítsük fel a sütőben a befőttesüvegeket.
A paradicsomszósz akkor van kész, amikor elérte a nekünk tetsző sűrűséget.
Keverjük bele a sót.
Fogjuk a meleg befőttesüvegeket, és merjük bele a paradicsomszószt.
Tekerjük rá az üvegek tetejét. Bizonyosodjunk meg róla, hogy tényleg jól tettük rá, mert ha levegőt kap, megromlik.
Tegyük száraz dunsztba, paplanok, takarók közé, bugyoláljuk be jól, és hagyjuk ott 1 napig.