Túl csípős lett az étel? Így javítson rajta

chili szósz csili afrodiziákum
A csili paprika – vagy egyáltalán bármilyen erős paprika – capsaicint tartalmaz. Ez az anyag felelős a csípős ízért; serkenti az idegvégződést a nyelven és a nyálkahártyán. Fűszeres, erős ételek fogyasztásakor endorfinok szabadulnak fel, de orgazmus alkalmával is ugyanez az anyag termelődik a szervezetben.
Vágólapra másolva!
Járt már úgy, hogy alig várta az ebédet, amíg rá nem jött, hogy túl csípősre készítette? Már az első kanál kóstoló után is tüzet okádott, hogy fog így elfogyni az egész? Ha ilyen helyzetbe kerül, ne aggódjon! Nincs olyan probléma, amit egy kis konyhai trükkel ne lehetne megoldani. Adja hozzá ezeknek az összetevőnek a valamelyikét az adott ételhez, hogy visszaszorítsa a csípős ízt.
Vágólapra másolva!

A tejtermékek csökkentik a csípős ízt. Nem véletlenül szokták mondani, hogy igyunk tejet, ha nagyon csípőset eszünk. Tej, túró, tejszín, tejföl – amelyik az ételhez illik, azt válassza. Netán egyik sem? Akkor sincs semmi gond, hiszen van még trükk a tarsolyunkban.

Ha levest, pörköltet vagy curryt készített túl csípősen, adjon hozzá még egy kevés vizet.

Növelheti továbbá a tészta vagy a zöldségek mennyiségét. A hagyma, a sárgarépa és a bab például kiválóan ellensúlyozzák az ízeket.

A csili paprika – vagy egyáltalán bármilyen erős paprika – capsaicint tartalmaz. Ez az anyag felelős a csípős ízért Forrás: Shutterstock

Szintén semlegesíti az étel csípősségét a mogyoróvaj és a mandulavaj, vagy az ecet, a citrusfélék levei és a ketchup is. Egy-két teáskanál ezekből már megmentheti az ételt.

Ha biztosra akarunk menni, adjunk hozzá egy pici mézet, cukrot vagy édesítőszert is ezek mellé.

Emellett felszolgálhatja más, egyáltalán nem csípős körettel például a pörköltet vagy felhasználhatja más ételekhez. A pörköltből vagy a csilis babból például tökéletes csőben sült egytálétel készülhet.