Így lesz igazán finom a csokis keksz és az olasz gyümölcstorta

csokoládés keksz, csokis keksz
Vágólapra másolva!
A múlt héten elkészítettük az évszázad csokis kekszét, amelynek titka a minőségi és bőséges csokoládécsipsz. Mivel azonban túlságosan édesszájúak vagyunk, nem elégedtünk meg ennyivel: sütöttünk egy olasz gyümölcstortát is, ami nagyon hasonlít a mi gyümölcskenyerünkre. Emellett kiderült, hogy a banán nem nyersen a legfinomabb, illetve hogy vízbe lógó lábbal is vacsorázhatunk ebben az étteremben. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Mi az isteni csokis keksz titka?

Komolyan, ez a legfinomabb csokoládés édesség, amit valaha kóstoltunk! Ráadásul nem kell pihentetni a tésztát, őrült egyszerű az elkészítése és az alapanyagok is ott várnak a kamrában.

Naponta 8-10 energiaitalt ivott, belehalt

Egy 26 éves texasi férfi halt meg a közelmúltban, mert túl sok energiaitalt ivott. Ezek az italok fizikai és szellemi energiát adnak, javítják az éberséget és a fizikai teljesítményt. A benne lévő koffein mennyisége általában két csésze kávénak felel meg.

Forrás: Shutterstock

A fiatal férfi naponta 8-10 doboz energiaitalt ivott meg, amely vérrögképződéshez és a szívér elzáródásához vezetett. Ez szívrohamot okozott nála, végül életét vesztette. A nagy mennyiségű koffeinfogyasztás (akár kávéval, akár energiaitallal visszük be), nem jó a szervezet számára.

A mádi bor egészségre gyakorolt hatását kutatják

A mádi bor egészségre gyakorolt hatását kutatják a Debreceni Egyetem mádi kutatóhelyének új laboratóriumában.

Ebben az étteremben vízbe lógó lábbal vacsorázhat

Indonézia kulturális fővárosában, Yogyakartában található egy étterem, amelyben hagyományos indonéz ételeket rendelhetünk. Igen ám, csak közben tucatnyi hal úszkál a lábujjaink között, hogy eltávolítsák az elhalt hámsejteket. Étterem és halpedikűr, a kellemeset a hasznossal.

Forrás: Shutterstock

A Soto Cokro Kembang étteremben az asztalok és a székek is vízben állnak, amelyben kis halak ezrei élnek. A hely Indonézia minden tájáról vonzza az embereket, akik szívesen falatoznak a bokáig érő vízben.

Olasz gyümölcstorta mézzel és kandírozott naranccsal az ünnepekre

Az olaszok hagyományos gyümölcstortája diófélékből, aszalt gyümölcsökből és mézből készül. Nagyon hasonlít a mi gyümölcskenyerünkre, csak sokkal mézesebb és édesebb. Tálaláskor megszórhatjuk porcukorral, de vaníliás mázat is készíthetünk hozzá.

Tudta, hogy a banán nem nyersen a legfinomabb?

A banán valószínűleg az egyik leggyakrabban vásárolt gyümölcsök közé tartozik. A sorsa általában ugyanaz: megesszük nyersen, elfeledkezünk róla és hagyjuk megbarnulni, vagy felkarikázzuk és mehet a joghurtba. Ugyanakkor megsütni vagy megpirítani nem biztos, hogy eszünkbe jutna.

Forrás: Shutterstock

Forró csokoládé a nagy hidegben: két perc alatt kész

Legyen szó a gyerekekről vagy a felnőttekről, szinte mindenki szereti a forró csokoládét. Ez a recept maximális könnyedséggel és minimális erőfeszítéssel készíthető el. Mindössze percek kérdése, és máris bekuckózhatunk egy jó meleg takaróba a gőzölgő csokoládénkkal.

Facsaró nélkül is facsarhat narancsot - videó

Ha lehet kést élezni élező nélkül, vagy konzervet bontani konzervnyitó nélkül, akkor narancsot is facsarhatunk facsaró nélkül. Mindössze egyetlen konyhai eszközre van szükség hozzá, ez azonban mindig kéznél van. Még akkor is, ha nem találjuk a facsarót.

Kíváncsi a csipkebogyótea nyolc meglepő egészségügyi előnyére? Akkor lapozzon tovább!