Elkészült az első rovaros kenyér és a tökéletes paprikás krumpli

kesudiótej
Vágólapra másolva!
A múlt héten nem győztünk csodálkozni: már kapható az első rovaros kenyér, datolyával energikusabban indul a reggel, a tökéletes paprikás krumpli elkészítése pedig sokkal egyszerűbb, mint hinnénk. Sőt, megtudtuk, hogy kiütötték a nyeregből a forró csokoládét és a fehér kenyeret, ráadásul felfedezték a nyugati étrend legújabb hatását is. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Ezentúl kizárólag mandzsúriai csirkéről álmodozunk

A mandzsúriai csirke egy hagyományos kínai étel, amely otthon is könnyen elkészíthető. Valójában sült csirkemelldarabokat takar, amelyet fűszeres szósszal készítenek, és párolt rizzsel tálalnak.

Van helye a növényi italoknak az egészséges étrendben?

Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a növényi alapú, tejhelyettesítő italok. Több oka lehet annak, hogy valaki növényi italokat választ a tej helyett, például: vegán étrend és egyéb vegetáriánus irányzatok, divatdiéták követése, tejfehérjeallergia vagy tejcukorérzékenység fennállása, különböző állat- és környezetvédelmi elvek.

Forrás: Shutterstock

Gyakran tévesen „növényi tej"-nek nevezik őket, azonban semmi közük a hagyományos tejhez. Az 1234/2007/EK rendelet meghatározza azt az alapelvet, amely szerint a „tej" szót az állati eredetű tejekre szabad ráírni. Továbbá a „tejtermékek" a kizárólag tejből származó termékek, amelyekhez csak az előállításukhoz szükséges anyagok adagolhatók.

Hagyjuk a forró csokoládét! Új kedvencet találtunk!

Ez a latteszerű krémes ital garantáltan felmelegít egy hideg őszi vagy téli délutánon, arról nem beszélve, hogy szó szerint bearanyozza a napunkat. A kurkumának köszönhetően hihetetlen gyógyító és nyugtató tulajdonságokkal bír.

A nyugati étrend újabb hatását fedezték fel

Nem titok, hogy a nyugati étrend negatív hatással lehet az egészségre. Sajnos a feldolgozott élelmiszerekkel túlterhelt táplálkozás egyre inkább megszokottá válik. Számos tanulmány összekapcsolta a nyugati étrendet olyan egészségügyi problémákkal, mint az elhízás, a cukorbetegség, szívbetegségek és a rák.

Forrás: Shutterstock

Az elhízás és a túlsúly a serdülők depressziójának egyik fő tényezője. A Brain, Behavior and Immunity folyóiratban közzétett tanulmány szerint a nyugati étrend és az elhízás (túlsúly) mellett gyulladásos állapotokhoz és mentális problémákhoz is vezethet.

Már kapható az első rovaros kenyér

A Roberts márka ropogós, tücskös kenyere kinézetre pontosan olyan, mint a hagyományos fajták. Annyi a különbség, hogy 336 tücsköt szárítottak, őröltek, majd összekevertek búzaliszttel és egyéb gabonafélékkel, ebből sütötték meg a kenyeret.

Datolyával még energikusabban indul a reggel

A reggelek nehezek – ezt be kell vallanunk. Még ki sem pattant a szemünk, már a kávéra gondolunk. Ugyanakkor nagyon nagy segítséget jelenthet egy energianövelő étkezés is, amely arra motivál minket, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból a munkában.

Forrás: Shutterstock

A datolyának, mint minden természetes alapanyagnak, számos egészségügyi előnye van. Reggelire fogyasztva például kellő mennyiségű energiát ad egész napra – főleg egy letargikusan induló napon. Meglepődnénk, ha tudnánk, mennyire sokoldalú ez a gyümölcs. Ezért bátran kísérletezzünk vele a konyhában!

Desszert Észak-Indiából, ha meleg édességre vágyunk

A rabdi egy népszerű észak-indiai desszert, a basundi pedig ennek másolata. Sűrített tejből készül, cukorral ízesítik, tejszínnel teszik még krémesebbé és diófélékkel megszórva tálalják.

Felkészültek az ünnepi keresletre a halárusok

Már most karácsonyi kínálattal várják a halárusok a vásárlókat, év közben pedig a megszokottnál sokkal nagyobb keresletet is ki tudnának elégíteni.

Fehérkenyér helyett készítse ezt

A kenyér nélkülözhetetlen élelmiszer. Noha a boltok polcain ott sorakoznak a különböző fajták, ezek csekély tápértékkel bírnak. Sokkal jobb, ha otthon sütjük meg. A saját ízlésünknek megfelelően változtathatjuk az összetevőket, így a glutén- és a cukortartalmat is.

Kíváncsi, mitől lesz tökéletes a rakott krumpli? Akkor lapozzon tovább!